Élő Kolozsvári Rádió

Miniszter: korlátoznák az energiaárat a kisjövedelműek esetében

Bogdan Ivan szerint ha nem tesznek lépéseket a villanyáram árának csökkentéséért, a romániaiak fognak a legdrágábban áramhoz jutni a világon.

Miniszter: korlátoznák az energiaárat a kisjövedelműek esetében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 2, 10:12

Az energiaügyi miniszter szerda esti bejelentése szerint mérlegelik egy olyan jogszabálytervezet kidolgozását, amely megakadályozná az áram kikapcsolását azoknál a rászoruló fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a számláikat.

Az Antena 3 televíziónak adott interjúban a magas villanyszámlák kapcsán Bogdan Ivan tárcavezető elmondta, jelenleg négy vállalat is a július 1-ig érvényben volt 1,30 lejes árplafon alatti árat számol fel a villamos energiáért. Kiemelte, hogy az emberek megnézhetik az ár-összehasonlító oldal adatait, és ingyenesen szolgáltatót válthatnak. Hozzátette, közben mérlegelik egy olyan törvénytervezet kidolgozását, amely megakadályozná az áram kikapcsolását azoknál a rászoruló fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a számláikat. Emellett gondolkodnak egy olyan mechanizmuson is, amelyik 1 lejben korlátozná a kilowattóránkénti árat a 2500-3000 lejnél kisebb jövedelműek esetében. Ezeket a mechanizmusokat már a télen bevezetnénk.

Bogdan Ivan szerint ha nem tesznek lépéseket a villanyáram árának csökkentéséért, a romániaiak fognak a legdrágábban áramhoz jutni a világon, a cégek pedig elvesztik a versenyképességüket a nemzetközi piacon. „Ez nemzetbiztonsági probléma, mert mindennek az árát, amit megvásárolunk, 10 és 70 százalék közötti arányban befolyásolja az energia ára” – jelentette ki a miniszter.

A tárcavezető szerint mintegy fél éven, kilenc hónapon belül várhatóan csökkenni fognak a végső fogyasztók által fizetett árak.

Agerpres

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt