Élő Kolozsvári Rádió

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

2026 második felétől számít árcsökkenésre a miniszterelnök.

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 30, 12:05

Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan.

A kormányfő a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a villamos energia a napelemes rendszerek energiatárolóinak köszönhetően lesz olcsóbb.

Bolojan bírálta a radnóti hőerőmű befejezésének elhúzódását. Közlése szerint a beruházás 95 százalékban már megvalósult, de másodszorra is szerződést bontottak a kivitelezővel. „Így tíz évet kell várni egy olyan erőműre, amelyet mások két-három év alatt megépítenek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Romániának hőerőművekbe kell befektetnie, mert vannak gáztartalékai.

A miniszterelnök hibának nevezte, hogy a már több mint 70 százalékban elkészült vízerőműveket „különböző környezetvédelmi okokból” még mindig nem sikerült befejezni.

Elmondta azt is, hogy a 40-50 évvel ezelőtt a hő- vagy vízerőművek viszonylag folyamatosan termeltek energiát. Az amortizálódott vagy környezetszennyező létesítményeket időközben bezárták, és mivel késik a pótlásuk, Romániának nincs elegendő termelési kapacitása – magyarázta, hozzátéve, hogy ezen segít a napelemes rendszerek elterjedése és a szélenergia felhasználása.

Agerpres

Erős földrengés volt Törökországban
Hírek kedd, 2025 október 282025 október 28, 10:01

Erős földrengés volt Törökországban

Törökország nyugati részén, 6,1-es erősségű földrengés volt. Epicentruma Sindirgi városában, Balikesir tartományban volt – közölte a...

Erős földrengés volt Törökországban
Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül
Hírek hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:20

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül

Ha nem kötelező, akkor miért fizessek? Elég gyakran kezdődik így a beszélgetés a lakásbiztosításról. Pedig kötelező. Persze, én is...

Lakásbiztosításról – szinte számok nélkül
Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer
Hírek szombat, 2025 október 252025 október 25, 10:04

Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer

Tizedszer is elmerülhetünk a zsidó kultúrában Kolozsváron. Szombaton 15 órakor kezdődik az ünnep, a 10. Kolozsvári Zsidó Napok...

Pótszékekkel felkészülni: Zsidó Napok tizedszer
Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Hírek péntek, 2025 október 242025 október 24, 09:40

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban

A romániai polgárok túlnyomó többsége hisz a szerencsében vagy a sorsban – derül ki a Románia a mágia és az ezotéria között című...

Eléggé hiszünk a szerencsében és a babonákban
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 11:23

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök szerint később kerül sor a Vlagyimir Putyin orosz államfővel tervezett találkozóra. Trump ezt szerda este...

Donald Trump szerint csak később fognak találkozni Vlagyimir Putyinnal
Hírek csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 08:51

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán

Az 1956-os forradalom 69. évfordulóján az 55 éve a kommunista diktatúra túlkapásai ellen önégetéssel tiltakozó egykori kolozsvári...

Moyses Mártonra emlékeznek Nagyajtán
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:41

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében

Nem hatoltak be Románia légterébe azok a harci drónok, amelyekkel Oroszország megtámadta az éjszaka folyamán a határhoz közeli ukrajnai...

Orosz támadás volt Ukrajnában a román határ közelében
Hírek szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:17

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak

A madarakat ünnepelték kedden a kalotaszentkirályi Ady Endre szakiskola kisdiákjai. Az ALPA – Föld az Agroökológiáért Egyesület...

Madarakat ünnepeltek Kalotaszentkirályon, információs táblákat is avattak