Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepi évad kezdődik a kolozsvári filharmóniánál

A megszokott, kéthetes Zenei Ősz idén október 10-én kezdődik, novemberben lesz Mozart-fesztivál, és karácsonyi szimfonikus hangversenyekre is várják a közönséget.

Ünnepi évad kezdődik a kolozsvári filharmóniánál
Foto: Bogdan Meseșan/a filharmónia Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 18, 09:30

Ünnepi évadot kezd jövő hétvégén a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia. A megalapításának 70. évfordulójához érkezett intézmény épp költözés előtt áll. Hangversenyeit eddig a Babes-Bolyai Tudományegyetem épületében, az Egyetemiek Házában tartotta. A Gheorghe Dima Zeneakadémia új és korszerű monostori épületének átadása után a filharmónia koncertjeit is az ottani, jóval nagyobb hangversenyteremben hallgathatja majd meg a közönség.

A költözés időpontja még mindig bizonytalan – mondta el a mai sajtótájékoztatón Silvia Sbârciu menedzser, hangsúlyozva: továbbra is remélik, hogy egyszer lesz saját épületük is, illetve, hogy igyekeznek a közönségnek minél kevesebb kellemetlenséget okozni a jegyvásárlásban.

A megszokott, kéthetes Zenei Ősz idén október 10-én kezdődik, novemberben lesz Mozart-fesztivál, és karácsonyi szimfonikus hangversenyekre is várják a közönséget. Ezekről is kérdeztük a filharmónia aligazgatóját, Weghofer-Vad Ernát.

Riporter: Rácz Éva

A kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia hangversenyeire várhatóan januártól válthatnak bérletet az érdeklődők. Addig is, jegyek a megszokott áron vásárolhatók a Béke téri jegyirodában vagy az entertix.ro platformon.

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában