Élő Kolozsvári Rádió

Túlóra nélkül is dolgozunk eleget

A rádiónknak nyilatkozó szociológus szerint felületesek és káros üzenetet hordoznak azok a megállapítások, miszerint a romániai munkavállalók nem szeretnek túlórázni, hiszen a heti munkaórák száma eleve nagyobb, mint a nyugati országokban.

Túlóra nélkül is dolgozunk eleget

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 29, 14:56 / actualizat: 2025 augusztus 30, 11:35

Romániában a foglalkoztatottak mindössze 1,8 százaléka dolgozik heti 49 óránál többet. Az EU-s átlag ehhez képest 6,6 százalék – derül ki az Eurostat adataiból. Mégis téves az a megállapítás, hogy a romániai munkavállalók keveset dolgoznának – hangsúlyozta rádiónknak Csata Zsombor szociológus.

Hozzáteszi, hogy valóban valamivel kevesebben vannak azok, akik kiugróan sokat dolgoznak, de a munkaszerkezeti sajátosságok is mások. Romániában szabadidővel vagy jelentős bérpótlékkal kompenzálják a túlórát, ezért a munkaadók inkább kerülik. Ráadásul a törvény szerint a rendes munkaidő heti 40 óra, és a túlórákkal együtt sem haladhatja meg a 48 órát, tehát van egy jogszabályi plafon. A magánszektorban pedig sok helyen be sem vallják a túlórát, így nem szerepel a statisztikában.

A rádiónknak nyilatkozó szociológus szerint felületesek és káros üzenetet hordoznak azok a megállapítások, miszerint a romániai munkavállalók nem szeretnek túlórázni, hiszen a heti munkaórák száma eleve nagyobb, mint a nyugati országokban.

A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének docensét, Csata Zsombort Birtalan Albert kérdezte.

Etichete:
Flamingók költöznek Romániába?
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 13:00

Flamingók költöznek Romániába?

Egyre több a flamingó a Techirghiol-tavon, a fekete-tengeri partvidék közelében található sós tónál. A szakértők szerint a...

Flamingók költöznek Romániába?
Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 12:32

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia

A természet és a korszerű technológia mezőgazdasági alkalmazásának lehetőségeinek bemutatására szerveznek konferenciát pénteken...

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:45

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért

Október elsején már harmadik alkalommal indult útnak Németh Kincső Szicíliából, ezúttal is a Social Fiber Egyesületért. A Kolozsvári...

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:12

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?

Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette az Oroszországgal szembeni szankciókat lehetővé téve, hogy az oroszok gázolajat...

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 13:05

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon

Kezdődik az influenzaszezon, a családorvosok a védőoltások beadatására kérik a lakosságot. A Családorvosok Országos Társasága azt...

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 11:31

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés

Egy több mint 800 kilogrammos európai bölény fej nélküli tetemét találták meg múlt héten az Ilva völgyében, Beszterce-Naszód megyében....

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 16:02

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések

Általában a kártérítettek fele fordul bírósághoz azután, hogy megkapja az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságtól a neki...

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 13:07

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?

A kormányalakításról tárgyalt Luca Niculescu a parlamenti pártokkal. A kijelölt miniszterelnök a PSD, a PNL és az RMDSZ delegációjával...

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?