Élő Kolozsvári Rádió

Szamosújvár, Méra, Szatmárnémeti a Kárpát-medencei népművészet ünnepének kiemelt helyszínei között

Több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves vesz részt a mindenhol egyazon időben szervezett Sereglésen szeptember 20-án.

Szamosújvár, Méra, Szatmárnémeti a Kárpát-medencei népművészet ünnepének kiemelt helyszínei között
Foto: Sereglés/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 29, 09:01

Szamosújvár és Méra is kiemelt helyszíne lesz a Sereglés 2025 fesztiválnak, amelyen több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester vesz részt közel kétszáz helyszínen – olvasható a Kárpát-medencei Népi Hálózat honlapján.

Az ismertető szerint a fesztivál célja, hogy bemutassa a Csoóri Sándor Program eddigi eredményeit, a szélesebb közönség számára is ismertté tegye annak kiemelkedő színvonalát és a közösségekre gyakorolt jótékony hatását, másrészt megmutassa azt, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény is egyben.

A programok egységesen, minden csatlakozott településen szeptember 20-án 10 órakor kezdődnek népviseletes felvonulással, egy-egy, a területre, helyre jellemző kiemelkedő épített örökséghez, ahol minden közösség a tájegységének néhány népdalát énekli el, majd a helyi egyházi vezetők megáldják a jelenlévőket. Ezután mindenhol elhangzik Csoóri Sándor Faparázs a hóra kivilágít című verse, majd közösen eléneklik az „Akkor szép az erdő, mikor zöld…” kezdetű népdalt és a Pál István „Szalonna” által összeállított, a Kárpát-medencében mindenhol megtalálható csárdás dallamokra mindenki eltáncolja saját tájegységének csárdását. A szervezők ezzel is tisztelegni szeretnének az előtt, hogy a csárdás tavaly decemberben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének nemzetközi listájára – írják.

Az erdélyi és partiumi kiemelt helyszínek: Méra, Nagyvárad, Szamosújvár, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely. További hazai csatlakozott települések: Brassó, Csobotfalva, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Gyimesfelsőlok, Kolozsvár, Magyarlapád, Nagykároly.

Etichete:
Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre
Energiaspórlásra kér a minisztérium
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 15:15

Energiaspórlásra kér a minisztérium

Önkéntes áramfogyasztás-csökkentésre kéri az energiaügyi minisztérium a lakosságot, a vállalatokat és a közintézményeket. A Duna...

Energiaspórlásra kér a minisztérium
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:38

Több város önkormányzata spórol az árammal

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják...

Több város önkormányzata spórol az árammal
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése