„Minek ment oda”
Ha tizenévesről szól a keresési felhívás, a legjobb haverünk, a közösségi média kicsit másként működik. Ha például 14 éves lány után kutatnak, megváltozik a kollektív aggodalom.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 29, 09:47
Mindig összeszorul a gyomrom, ha eltűnt gyermekekről szóló felhívást látok. Nem számít, hány éves, fiú vagy lány, beindul az óvó ösztön: Jaj, csak baja ne essék! Remélem, nem történt tragédia, csak elkóborolt, nem érezte az idő múlását, nagyihoz indult, mert reggel anya megdorgálta. Számos ilyen, meg hasonló forgatókönyv mellé mindig bekúszik a félelem, hogy a történet ennél sötétebb, hogy a fotón látható gyermek nem fog előkerülni.
Ha tizenévesről szól a keresési felhívás, a legjobb haverünk, a közösségi média kicsit másként működik. Ha például 14 éves lány után kutatnak, megváltozik a kollektív aggodalom. Egyesek beszólnak: hát, ahogy kinéz, biztos semmi baja, csak hetyeg vagy három napot a dúsgazdag szeretőjével, aztán hazatér, táskájában egy vadonatúj sminkkészlettel. Én ezt a lányt nem félteném, a szeme sem áll jól, idejében le kellett volna kenni neki vagy két pofont, hogy tudja, ki az úr a háznál. Nem vagyok lusta, mindig megnézem az ilyen kommentárok tulajdonosának profilját. Sokan kisgyerekes családapák, ölükben ott kucorog egy kedvesen mosolygó, aprócska kislány. Hogy nem jut eszükbe, hogy pár év múlva hasonló korú gyermek miatt rövidülhetnek meg az éjszakáik? Ezekből a bántó megjegyzésekből csak úgy süt a férfiúi magabiztosság, az „én biztosan jobban csinálom/csinálnám”, a potenciális áldozat, és legtöbbször a szülők hibáztatása.
Érkeznek a „Miért ment oda? Miért volt rövid a szoknyája? Miért rúzsozta ki a száját?” típusú rettenetes sztereotípiák, és ezeket – sajnos – nagyon sokan lájkolják, Soha nem gondolják végig szavaik súlyát, csak odalöknek valami undorító mondatot, és közben valószínűleg büszkén kihúzzák magukat. Mi van, ha az a 14 éves lány azért sminkel, mert tetszeni akar a hónapokkal ezelőtt, az interneten megismert férfinak, aki nem több szexuális ragadozónál? Mi van, ha azért ment el otthonról, mert éppen megkapta élete első két pofonját a szüleitől, és most azzal lázad, hogy világgá megy? Mi van, ha a szülei válása miatt ment tönkre? Vagy a szülők folyamatos hiánya miatt, hiszen rengeteg család van, ahonnan mindkét felnőtt elköltözött külföldre szerencsét próbálni, s a gyerekek rokonoknál téblábolnak, nem mindig feltétlen szeretetben?
Van egy hasznos módszer, ami aszerint az elv szerint működik, hogy senkinek ne kívánd azt, amit te nem bírnál elfogadni. Képzeletben cseréljék ki a keresett lány vagy fiú fotóját saját gyermekük portréjával, és utána úgy olvassák végig a kommentárokat, mintha azok az Önök gyermekéről, az Önök szülőségéről szólnának. Fáj, igaz? Amíg ennyire meggondolatlanok vagyunk, amíg a háttértörténetek ismerete nélkül szólogatunk be mindenkinek, nem fog változni a társadalom. Addig újabb nőket fognak lelőni a nyílt utcán, gyermeke jelenlétében, futóbolondok megölik és felgyújtják a volt partnerüket. Ne értsenek félre, nem azt akarom mondani, hogy minden gonosz komment mögött egy potenciális gyilkos rejtőzik, de egy rutinos viktimizáló szándék, és egy több évszázados, bebetonozott patriarchátus által támogatott tiszteletlenség, a nők semmibe vétele mindenképpen.
Térjen haza minden gyermek épségben, a megkönnyebbült szülők szorosan öleljék meg őket, aztán majd holnap, a szeretet legtermészetesebb megnyilatkozása után próbálják meg együtt orvosolni a bajokat. Megkerült, nem történt tragédia! – ezt a mondatot lássuk mindig a közösségi médiában. Ne legyen naiv ez a vágyunk.