Élő Kolozsvári Rádió

Október elsejétől lépne életbe a második deficitcsökkentő csomag

A miniszterelnök szerint a koalícióban megállapodás született arról, hogy a második deficitcsökkentő csomagot öt részre osztják, így mindegyik érintett ágazatról külön-külön tervezet rendelkezik majd.

Október elsejétől lépne életbe a második deficitcsökkentő csomag
Foto: gov.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 28, 08:34

Ilie Bolojan kormányfő az Antena 3 CNN szerda esti műsorában elmondta, hogy a közigazgatást, a különnyugdíjakat, az egészségügyet, az állami vállalatokat érintő intézkedéseket, illetve az adóügyi módosításokat öt külön sürgősségi rendeletbe foglalva tervezik elfogadni, parlamenti felelősségvállalással.

Bolojan reményei szerint péntek este vagy a szombati nap folyamán elindítják az eljárást, a hétvégén és a jövő hét elején a képviselőknek és szenátoroknak lehetőségük lesz módosító javaslatokat benyújtani a tervezetekhez, és a jövő hét végéig lezárul a procedúra.

Ha megtámadják a tervezeteket az alkotmánybíróságon, meg kell várni a testület döntését, de a jelenlegi elképzelések szerint október 1-től lépnének életbe az intézkedések – magyarázta.

Arra a felvetésre, hogy információk szerint a legfelsőbb bíróságnak szándékában áll megtámadni az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó előírásokat, a kormányfő azt mondta, igyekeznek úgy kidolgozni a tervezetet, hogy az minden törvénynek és korábbi alkotmánybírósági döntésnek eleget tegyen, így szerinte nagy eséllyel átmegy a normakontrollon.

Bolojan ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjazással kapcsolatos egyensúlytalanságok nemcsak az igazságügyi rendszerben érhetők tetten, hanem például a belügyi szervekre vagy a hírszerző szolgálatokra is jellemzők, így itt is szükség van hasonló korrekciókra, részben méltányossági okokból, részben a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítása érdekében. De ha a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezet elbukik az alkotmánybíróságon, a jelenlegi kormánynak nem lesz legitimitása arra, hogy kezdeményezze a többi igazságtalanság orvoslását – szögezte le a kormányfő.

Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy kormány nem mondott le arról, hogy megtiltsa az állami fizetés és a nyugdíj halmozását, csak elhalasztotta szeptember közepére az intézkedés elfogadását. A halasztásra azért volt szükség, mert alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen hatásai lennének az intézkedésnek például az oktatási vagy az egészségügyi ágazatban – mondta. A vidéki iskolákban például nagy hiány van fizika szakos tanárokból, sok helyen nyugdíjas pedagógusok tartják meg az órákat. Hasonló a helyzet sok kisvárosi kórházban is, ahol bizonyos szakágakban a munkaerőhiány miatt a nyugdíjas orvosok maradtak állásban. Emellett az alkotmányossági szempontokra is oda kell figyelni, több alkotmánybírósági határozat is született már az állami fizetés és a nyugdíj halmozásával kapcsolatban – szögezte le a kormányfő.

Agerpres-hírösszefoglaló

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre