Élő Kolozsvári Rádió

KMN-barangolásainkból: őrfülke, barokk emlékek, Központi Szálló

Három városismereti sétáról hoztunk összeállítást.

KMN-barangolásainkból: őrfülke, barokk emlékek, Központi Szálló
Foto: Kilátás az egykori Központi Szálló erkélyéről. Fotó: Sebők Botond

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 26, 08:16

A Kolozsvári Magyar Napokon minden évben több helyismereti sétát szerveznek, amelyre a más településekről idelátogatók mellett kolozsváriak is szép számban el szoktak menni, akár csak azért is, hogy felfrissítsék tudásukat a város látványosságairól. Idén három, különböző korokat érintő sétán vettünk részt, összeállításunkba ezekből válogattunk részleteket.

Időben előrehaladva a városfalaknál kezdjük a séták sorát. A városfalépítés történeti bevezetője után a Petőfi, ma Avram Iancu utcában az egykori Asztalosok tornya mellett időzünk el kicsit, majd a Fogoly utcai várfal mellett sétálunk, egy őrfülkére is feltekintve.

A kincses város védelme. Séta a középkori városfalak mentén című sétát Pakó Klára művészettörténész, egyetemi oktató vezette.

Néhány évszázaddal későbbi korokról mesélt a A kincses város barokk palotái – pompa és fényűzés Kolozsvár Habsburg-fennhatóságának idején elnevezésű séta. Tóth-Gödri Iringó művészettörténész természetesen a Bánffy-palotára is nagy hangsúlyt fektetett, ez a város legjelentősebb barokk palotája. A mi részletünk viszont a Karolina térről származik, ahol a Mikes-palotán figyelhetők meg legjobban a barokk jegyek, emellett a Karolina-oszlopot is körbejárjuk, a maga érdekességeivel.

Az utolsó sétánk a Sapientia EMTE épületébe, az Erdélyi Hagyományok Házának is helyet adó egykori Melody – és még előtte Központi Szálló épületébe vezet. Ottjártunkkor a Bogáncs néptáncegyüttes gyakorolt éppen a Szent István-napi Néptánctalálkozós fellépésükre, ők lesznek azok a táncosok, akiket a télikertben láttunk pihenni. Barazsuly Viktória művészettörténész ismertette az épület gazdag történetét, a most következő részletben két huszadik század eleji mozzanatot idéz fel.

Az összeállításban bemutatott helyszínek többnyire közterületen találhatók, bárki bármikor megtekintheti magának ezeket. A volt Melody szálló, bár nincs állandóan nyitva a nagyközönség előtt, foglalkozásoknak és eseményeknek szokott otthont adni, ilyenkor lehet az épület belsejét is megnézni.

Sebők Tímea összeállítása

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”
Hangoló kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:12

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”

Együtt gondolkodás – ez lehetne a jelszava annak a találkozónak, amelyet már másodszor szerveznek meg Fehér megyében tanárok és...

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”
Hangoló hétfő, 2025 november 102025 november 10, 13:56

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society

Tizenegyedszer díjazták a legszebb erdélyi magyar dalt a hétvégén. Az idei kiadásra október 19-ig lehetett jelentkezni. A döntőbe 5...

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society
Hangoló péntek, 2025 november 72025 november 7, 09:30

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul

Kolozsváron tartották Visky András Illegalisták című új könyvének erdélyi bemutatóját. A kötet egyszerre folytatása és előzménye a...

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul
Hangoló csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 14:03

Fénybe borul a Sétatér Márton napján

Óvoda körüli sétával kezdődött és kolozsvári eseménnyé nőtte ki magát 18 év alatt a Márton-napi fénymenet, a gyermekek és...

Fénybe borul a Sétatér Márton napján
Hangoló csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 08:29

Ők kapták a Kincses Város Kiválóságai díjat

Átadták a Kincses Város Kiválóságai díjakat tegnap este Kolozsváron. A gálaesten azokat a meghatározó személyiségeket ismerték el, akik...

Ők kapták a Kincses Város Kiválóságai díjat