Élő Kolozsvári Rádió

Ami képes világokat mozgatni: büszkének lenni egymásra – Kapu Tiborral találkoztunk

Kapu Tibor részt vett a 16. Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógáláján, előtte pedig a magyarországi főkonzulátus udvarán találkozhatott vele a közönség.

Ami képes világokat mozgatni: büszkének lenni egymásra – Kapu Tiborral találkoztunk

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 25, 11:23

Kapu Tibor személyében egy végtelenül kedves, közvetlen és szimpatikus fiatalembert ismertünk meg, aki elkötelezettségéről és őszinteségéről ezúttal is bizonyságot tett, igazán belevaló figura! A magyar kutatóűrhajóssal, aki Axiom–4-misszió tagjaként három hetet töltött június-júliusban a Nemzetközi Űrállomáson, a Kolozsvári Magyar Napok zárónapján találkoztunk magyar főkonzulátus udvarán, a Főtér 23-as programhelyszínen. Birtalan Albert kollégánk beszélgetett vele és Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal – sok mindenről szó esett, igazán hangulatos eseménynek voltunk részesei.

Egyebek mellett az is elhangzott, hogy Kapu Tibor az egyetem elvégzése után lett igazán nagy rakétarajongó; mint mondta, eddigi élete során mindig nyitott szemmel tekintett a lehetőségekre, igyekezett azokat kihasználni, és persze voltak példakép-emberek körülötte, az egyikük éppen az édesapja.

Birtalan Albert arra is kíváncsi volt, hogy Kapu Tibor hogy érzi magát fizikailag, meg hogy volt-e olyasmi, ami megviselte az űrben töltött három hét alatt.

Az újságírók szerkesztőségenként külön is feltehettek egy-egy kérdést Kapu Tibornak; Ferencz Zsolt kollégánk például arra volt kíváncsi, hogy miről szólt az édesanyjával folytatott első beszélgetésük, amikor Tibor már megérkezett a világűrbe, illetve hogy a Földre való visszatérése után az édesanyja áldását adta-e egy következő hasonló „kiszállásra”. A kutatóűrhajós a büszkeség érzését említette, mint mondta, ez az, ami a legmeghatározóbb volt a közte és a szerettei közötti kapcsolatban a legnehezebb pillanatokban is, kölcsönösen, oda-vissza.

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Hangoló kedd, 2025 november 252025 november 25, 13:46

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!

Romániában tíz éve működik az az ingyenesen hívható segélyvonal, amelyen az erőszak áldozatai segítséget kérhetnek – az utóbbi...

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Hangoló hétfő, 2025 november 242025 november 24, 12:59

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze

Minden, ami egyetem, magyarul, egy helyen! – élményalapú pályaorientációs körút erdélyi középiskolásoknak. Ezzel a jelmondattal...

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Napirenden az újabb béketerv
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Hangoló kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:12

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”

Együtt gondolkodás – ez lehetne a jelszava annak a találkozónak, amelyet már másodszor szerveznek meg Fehér megyében tanárok és...

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”