Élő Kolozsvári Rádió

Nem történt áttörés a Trump-Putyin találkozón

Az orosz és az amerikai elnök szerint is jó hangulatú volt a tárgyalás, és sok dologban megegyeztek, más témákban pedig közel állnak az egyezséghez, részleteket ugyanakkor nem árultak el.

Nem történt áttörés a Trump-Putyin találkozón
Foto: Fehér Ház/Daniel Torok

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 16, 08:25

Alaszkában tárgyalt tegnap Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Vladimir Putyin elmondta: Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen ugyanakkor az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia, meg kell szüntetni a válság összes kiváltó okát. Kifejezte Oroszország készségét az együttműködésre Ukrajna biztonságának érdekében. Elmondta, hogy bízik abban, hogy amiben megállapodtak, az békéhez vezethet, és reméli, az európai országok nem fogják azt megtorpedózni háttéralkukkal – arról ugyanakkor egyik fél sem beszélt a sajtótájékoztatón, hogy konkrétan miről is állapodtak meg.

Donald Trump szerint számos, a legtöbb kérdésben egyetértettek, néhány nagyobb kérdésben még nem jutottak dűlőre, de némi előrelépést elértek.

Az amerikai elnök szerint „nagyon jó esélyük” van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de „nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás”. Donald Trump azt is elmondta, hogy reményei szerint rövid időn belül újra találkoznak. Putyin erre reagálva megjegyezte, hogy a következő alkalomra Moszkvában kerülhet sor. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-beli szövetségeseit és más vezetőket, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy tájékoztassa őket a találkozóról.

Donald Trump ugyanakkor azt is közölte, hogy Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elő fogja készíteni találkozóját egy tűzszüneti megállapodás érdekében, hogy véget vethessen az ukrajnai háborúnak.

„Mostantól valójában Zelenszkij elnökön múlik, hogy ez megvalósuljon. És azt is mondaná, hogy az európai nemzeteknek is kicsit be kell kapcsolódniuk. És ha szeretnék, ő is ott lesz a következő találkozón” – mondta az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva az alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozót követően. Az amerikai elnök arra a kérdésre válaszolva, milyen tanácsot adna Zelenszkijnek, azt mondta, megállapodást kell kötnie a háború lezárása érdekében.

hírösszefoglaló

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 12:25

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében

Orosz drónt találtak a hatóságok egy Vaslui megyei településen – jelentette be Ionuț Moșteanu védelmi miniszter kedd délben. A...

Védelmi miniszter: orosz drón zuhant le Vaslui megyében
Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Hírek kedd, 2025 november 252025 november 25, 10:35

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai

Már nem észlelnek drónokat a román légierő radarjai – jelentette be néhány perccel ezelőtt Corneliu Pavel, a védelmi minisztérium...

Nem látnak már idegen drónt a védelmi minisztérium radarjai
Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Hírek hétfő, 2025 november 242025 november 24, 15:52

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba

December 5-ig jelentkezhetnek a Matekre fel! digitális oktatási platform Matek Esély programjára azok a magyar tannyelvű általános iskolák,...

Matek Esély: lehet még jelentkezni a felzárkóztató programba
Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:20

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról

A Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában kettős kiállításra várják a közönséget. A Portrék az Erdélyi...

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hírek szerda, 2025 november 192025 november 19, 09:57

Ismét drónt észleltek román légtérben

Drón hatolt be a román légtérbe keddről szerdára virradó éjszaka – közölte a védelmi minisztérium. A román légierő több...

Ismét drónt észleltek román légtérben
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 16:03

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek

2026 január elsejétől jelentősen emelkedhetnek a helyi adók és illetékek, a parlament két háza mai együttes ülésén fogadta el azt a...

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 14:56

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó

A képviselőház és a szenátus több tucat alkalmazottja spontán sztrájkba lépett kedden, a potenciális 10 százalékos bércsökkentés ellen...

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó