Élő Kolozsvári Rádió

Az állami vállalatok átszervezésére készül a kormány

Ilie Bolojan azt is elmondta, hogy az egyes minisztériumok felül fogják vizsgálni az alárendeltségükbe tartozó állami vállalatok teljesítménymutatóit is.

Az állami vállalatok átszervezésére készül a kormány
Foto: Kormány archívuma

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 23, 11:41

A kormány törvénymódosításokkal csökkenteni készül az állami vállalatok igazgatótanácsi tagjainak számát és korlátozni a juttatásaikat – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.

Ilie Bolojan a második deficitcsökkentő csomag állami vállalatokra vonatkozó intézkedéseit ismertette a javaslatok kidolgozását irányító Dragoș Anastasiu kormányfőhelyettessel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy az állami vállalatok menedzsereinek és igazgatótanácsi tagjainak a kezdetben észszerű összegű juttatásai viszonylag rövid idő alatt elérték a megengedett maximális határt, mert senki nem ellenőrizte azt, hogy miként alkalmazzák a törvényt. Ez a jelenség szerinte joggal váltott ki elégedetlenséget a közvéleményben.

„Ez egyértelmű visszaélés, tekintettel arra, hogy ezeknek a juttatásoknak a drámai mértékű emelkedése nem tükröződött a vállalatok teljesítményében vagy szolgáltatásaik színvonalának a javulásában” – jelentette ki a miniszterelnök.

Bolojan elmondta, hogy az egyes minisztériumok felül fogják vizsgálni az alárendeltségükbe tartozó állami vállalatok teljesítménymutatóit is. Meggyőződését fejezte ki, hogy ezek a mutatók jelenleg számos vállalat esetében nem relevánsak, ezért módosításra szorulnak. Közölte, hogy a menedzsereket választás elé fogják állítani: az új mutatókat elfogadva növelni fogják a vállalat teljesítményét vagy távoznak.

Agerpres

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi