Élő Kolozsvári Rádió

Ezek lesznek a második intézkedéscsomag fő elemei

Állami vállalatok reformját és a különnyugdíjak szabályozását is kilátásba helyezte Ilie Bolojan.

Ezek lesznek a második intézkedéscsomag fő elemei
Foto: gov.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 13, 20:47

Ismertette péntek délután a kormány második deficitcsökkentő csomagjának egyes elemeit Ilie Bolojan miniszterelnök. Elmondása szerint része lesz az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.

A miniszterelnök elmondta, hogy ezeknek a vállalatoknak a kiadásai és veszteségei, az élükre helyezett menedzserek juttatásainak növekedése nagyon rossz képet festenek a román államról. Ezért a kormány biztosítani fogja az irányításuk átláthatóságát és módosítani készül a teljesítménymutatóikat. Ez utóbbi lépés szerinte nagyon fontos, mert a menedzserek szerződései ezeken a teljesítménymutatókon alapulnak.

A miniszerelnök szerint csökkenteni kell a veszteségeket, vagy be kell zárni azokat a vállalatokat, amelyek több éven keresztül veszteségeket halmoztak fel. Ezért úgy módosítják a törvényt, hogy a jelenlegi 1.400 állami vállalatból csak a román gazdaság szempontjából releváns cégek maradjanak talpon.

Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy a második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók nyugdíjazásának szabályozása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve is. Problémának nevezte, hogy egyre kevesebb Romániában az aktív munkavállaló, és néhány év múlva nem lesz, aki fizesse a nyugdíjakat. Hozzátette, hogy a statisztikák szerint az 55 és 65 év közötti korosztálynak legalább fele nem dolgozik.

Ilie Bolojan kifogásolta, hogy a nyugdíjukat szabályozó törvény szerint a bírák és az ügyészek a bruttó fizetésük 80 százalékának megfelelő nyugdíjra jogosultak, de az összeg nem haladhatja meg a nettó bérüket. Ez utóbbi kikötés szerinte voltaképp azt rögzíti, hogy a nyugdíjuk az utolsó nettó fizetésük, mert a bruttó fizetés 80 százaléka nyilvánvalóan magasabb a nettó bérnél.

A miniszterelnök elmondta, hogy a kormány konzultálni fog erről az érintettekkel. Reméli, hogy sikerül majd a bírák és az ügyészek, illetve a társadalom számára egyaránt méltányos megoldást találni.

A kormányfő szerint a különnyugdíjak szabályozása mellett szükség van egy új közalkalmazotti bértörvényre is, amelyik nem csökkenti a jövedelmeket, de nem teszi lehetővé a különböző bérpótlékok és prémiumok értelmezhetősége miatti pereskedéseket.

hírösszefoglaló

Etichete:
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 06:05

Drón zuhant egy galaci tömbházra

Drón zuhant egy galaci tömbházra péntek hajnalban, az incidensben két személy könnyebben megsérült – tájékoztat a...

Drón zuhant egy galaci tömbházra