Élő Kolozsvári Rádió

Könyvek a történelemről és történetek a könyvekről

Négy, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten zajlott eseményről számolunk be.

Könyvek a történelemről és történetek a könyvekről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 1, 13:09

Június utolsó hétvégéjén zajlott le Kolozsváron a 14. Ünnepi Könyvhét. Következő összeállításunkban négy eseményről számolunk be.

A Munkácsy-díjas művész, Deák Ferenc és a könyvtervező-műszaki szerkesztő Bálint Lajos, a magyar könyv Kós Károly és Tóth Samu neve fémjelezte örökség továbbvivőiként, az 1960-as évek közepétől, több mint 25 éven át együtt voltak meghatározó arculatteremtői az Irodalmi Könyvkiadó és a Kriterion magyar könyveinek. Együtt indították el 1990-ben a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont könyvkiadását is. Ez tette indokolttá a róluk szóló két könyv együttes bemutatását. A 188 grafikát, címlaptervet és kompozíciót tartalmazó Deák Ferenc-albumot Banner Zoltán szerkesztette és látta el bevezető tanulmánnyal.

A Hetven év a szép könyv szolgálatában – Bálint Lajos 1928-2015 című kötetet Dávid Gyula szerkesztette. A könyv a Györkös Mányi Albert emlékházban lezajlott bemutatóját követően ő is válaszolt a Kolozsvári Rádió kérdéseire.

Romsics Ignácnak a Helikon kiadónál 2025-ben megjelent, Kosáry Domokosnak, a jeles történésznek szentelt kötetéről is elbeszélgettünk a szerzővel, amelyet a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik újdonságaként vehettük kézbe.

Végül megismerkedhetünk az egyik résztvevő kiadó, a marosvásárhelyi Garabontzia vezetőjével, Kleindl Lászlóval, aki állandó résztvevője a kolozsvári könyvünnepnek és mint ilyen saját tapasztalatait osztja meg a könyves világ mai helyzetével kapcsolatban.

Riporter: László Tibor

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában
Bővebben kedd, 2025 november 182025 november 18, 12:30

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában

A Német Kultúra Kolozsvári Napjai elnevezésű eseménysorozat keretébe illesztették be múlt hétvégén a Transylvania barokk együttes...

Harminc év több évszázados zenék szolgálatában
50 éves a kolozsvári finn lektorátus
Bővebben kedd, 2025 november 182025 november 18, 10:48

50 éves a kolozsvári finn lektorátus

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem finn lektorátusa alapításának 50. évfordulóját ünneplő rendezvényre került sor a hétvégén a BBTE...

50 éves a kolozsvári finn lektorátus
Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés
Bővebben péntek, 2025 november 142025 november 14, 11:21

Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés

Nemzetközi konferenciát szervezett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Mária Terézia császárnő rendeletének köszönhetően 250 éve...

Kétszázötven éves a kolozsvári orvosképzés
Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig
Bővebben péntek, 2025 november 72025 november 7, 09:50

Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig

A kolozsvári Magyar Történeti Intézet kettős könyvbemutatójára került sor a BBTE Akadémiai Klub termében. Az egyik kötet a Kolozsvári...

Múló idők pecséteitől a transzilvanizmus történetéig
Bővebben csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 13:14

Bor, bárkhesz, zene, humor és hagyományőrzés a 10. Kolozsvári Zsidó Napokon

Bor, a bárhesz és az ünnep – különleges sábáti stand-up címmel csalogatták a kolozsvári Bulgakov Kávéház kulturális eseményekre...

Bor, bárkhesz, zene, humor és hagyományőrzés a 10. Kolozsvári Zsidó Napokon
Bővebben hétfő, 2025 október 272025 október 27, 11:52

Véget ért a Kolozsvári Zenei Ősz

Október 24-én véget ért az 58. Kolozsvári Zenei Ősz hangversenysorozata. A nagy hagyományokkal rendelkező komolyzenei seregszemle idén több...

Véget ért a Kolozsvári Zenei Ősz
Bővebben péntek, 2025 október 242025 október 24, 11:11

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján

Dr. Horváth Csaba kolozsvári történész, könyvtáros tartott vetítettképes előadást Egy frissen előkerült kolozsvári kaszárnyaterv...

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján
Bővebben csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 13:30

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt

Kurtág György 1926. február 19-én született Lugoson és Kolozsvárhoz is szorosan kötődik. Itt mutatták be például a Kolinda-Ballada című...

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt