Élő Kolozsvári Rádió

Erősödhet Románia „bástya” szerepe

Barabás T. János külpolitikai elemzőt arról kérdeztük, hogy védelmi szempontból hogyan tekintenek Romániára jelenleg a szövetséges államok.

Erősödhet Románia „bástya” szerepe
Foto: fetesti-i kiképzőközpont Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 27, 12:49

A NATO keleti oldalán Románia bástya szerepe tovább erősödhet a jövőben – erre utal a szövetséges államok viszonyulása Romániához – véli a budapesti Magyar külügyi Intézet vezető elemzője, Barabás T. János.

Hollandia az év végéig átadja Romániának a fetesti-i pilótakiképző központ számára kölcsönzött 18 darab F-16-os harci repülőgép tulajdonjogát. A védelmi minisztérium szerint erről a hágai NATO-csúcson írtak alá megállapodást. Románia egyeurós jelképes összegért válik a tulajdonosává a harcászati eszközöknek.

Nicușor Dan szerint a polgároknak azt kell megérteniük, hogy Románia és Moldova biztonsága is veszélybe kerül, ha a háború Ukrajna számára kedvezőtlen módon ér véget. Az államfő ezzel indokolta mások mellett Románia beleegyezését a védelmi kiadások növelésébe.

Barabás T. János külpolitikai elemzőt arról kérdeztük, hogy védelmi szempontból hogyan tekintenek Romániára jelenleg a szövetséges államok.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 12:02

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly

Jóváhagyta a következő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet a Kolozs megyei tanfelügyelőség. A következő, 2026-2027-es tanévben nőni...

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:58

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?

Országszerte gondok vannak a hulladékgazdálkodással. Tavaly 20-25 százalékkal több bírságot rótt ki a környezetvédelmi őrség, mint...

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 09:36

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.

Tavalyhoz képest több területen is többet vesz ki a zsebünkből az állam. Az áfanövelést a helyi adók és illetékek növelése követte,...

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 07:11

Ismét tüntetni készülnek a tanárok

Ismét tüntetni készülnek a tanügyi szakszervezetek. Egy hét múlva, február 4-én a bukaresti Győzelem téren lesz a megmozdulás, amelyen...

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?

0,2-0,3 százalékpontos hatása lehet a költségvetési hiány tekintetében annak, hogy a kormány intézkedései között szerepel a 3000 lej...

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 15:33

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. 81 évvel ezelőtt, 1945-ben a Vörös Hadsereg ezen a napon szabadította fel az Auschwitz-Birkenaui...

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 09:54

Hová menjünk síelni?

Javában tart a síszezon, a legtöbb hegyvidéki üdülőhelyen jelenleg is üzemelnek a pályák. A természetes hó mennyisége térségenként...

Hová menjünk síelni?
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:39

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?

Múlt héten életét vesztette egy 43 éves férfi egy nagyszebeni autóbuszon. Közel hatvanan ültek rajta kívül a járművön, mégsem...

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?