Élő Kolozsvári Rádió

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt

Összefoglaltuk a legfontosabb híreket a Kis-Küküllő jelenlegi helyzetéről.

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Foto: Halpusztulás a Kis-Küküllőben. Forrás: Hartel Tibor ökológus Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 13, 13:52

A Kis-Küküllőn mérhető sókoncentráció-növekedés folyamatosan halad a folyás irányába, igaz, csökkenő intenzitással – jelentette be ma Mircea Fechet.

A környezetvédelmi miniszter elmondta: a szennyezés hulláma elérte Szováta térségét, és várhatóan nyolc órán belül eléri Balázsfalvát, további nyolc órán belül pedig a Maroson keresztül Gyulafehérvárt, figyelembe véve a víz áramlási sebességét, amely körülbelül fél méter másodpercenként.

A hatások mérséklésére két vízügyi tároló sürgős leürítését rendeltek el, hogy hígítsák a szennyezett vizet a Kis-Küküllőben, majd a Marosban, csökkentve a magas kloridkoncentrációt. Mircea Fechet kiemelte, hogy ez csak egy ideiglenes intézkedés.

A környezetvédelmi miniszter ma elmondta, hogy 3 millió lejt különítettek el a parajdi sóbánya biztonságossá tételére. Valószínűleg még ezen a héten aláírják a megvalósíthatósági tanulmány, a műszaki tervezés, kivitelezési részletek és más kapcsolódó feladatok szerződését. A munkálatokkal csökkentik a lehetséges árvizek hatásait, így a jövőben a vízhozam maximuma 35 köbméterre csökken másodpercenként.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy ‘nagyon sok fej fog lehullani’, miután a kormányfő ellenőrző testülete lezárja a jelentését a parajdi bányakatasztrófáról. Mircea Fechet ma arra reagált, hogy Tánczos Barna lemondásra szólította fel az országos vízügyi igazgatóság és a Salrom vezetőit, mert a két állami vállalat engedély nélküli beavatkozásai miatt veszélybe került a Kis-Küküllő térségében élők ivóvízellátása.

Maradnak az intézkedések Parajdon

Hargita megye prefektusa, Petres Sándor bejelentette, hogy Parajdon továbbra is érvényben maradnak az elrendelt biztonsági intézkedések.

Elmondta: három fő oka van annak, hogy a Korond-patakba nagyobb mennyiségű sós víz került. Az egyik az, hogy tegnap több komolyabb beszakadás történt, amelynek következtében sós víz jutott a bányából a patakba. A másik ok az, hogy a kivitelező a patak vizét egy szigetelés nélküli csatornába terelte azért, hogy a veszélyes övezetben dolgozni tudjanak és elkészüljön a csővezeték, amelyen keresztül a patakot majd irányítani lehet. Mivel a csatorna talaja magas sótartalmú, ez hozzájárult a sókoncentráció növekedéséhez. Harmadrészt a víz által elöntött munkaterület és az abból kialakult veszélyhelyzet miatt a kivitelező cég úgy döntött, hogy megbontja a nemrég megépített felső lassító küszöböt. Ez a beavatkozás is hozzájárult a sótartalom növekedéséhez – mondta a prefektus.

Petres Sándor közölte, hogy a vízgazdálkodási hatóság közbelépett: vizet engednek ki a bözödi és a zetelaki tározóból, valamint felvették a kapcsolatot a Hidroelectrica üzemeltetőivel, hogy az általuk működtetett erőművekből is engedjenek le vizet, ezzel enyhítve a sókoncentrációt a Kis-Küküllőben, a Nagy-Küküllőben és a Marosban.

Települések vízellátás nélkül

A Maros megyei vészhelyzeti bizottság közlése szerint leállították a gyulakuti vízművet a Kis-Küküllő vizének magas sótartalma miatt, és a dicsőszentmártoni létesítmény is le fog állni. Az intézkedés nyomán 16 Maros megyei település mintegy 36 ezer lakója marad vezetékes víz nélkül.

Mától leáll a vízellátás Dicsőszentmártonban, Vámosgálfalván és Százbogácson. A lakosságnak azt ajánlották a hatóságok, hogy háztartási célra tartalékoljanak a vezetékes vízből, és arra is felhívták a figyelmet, hogy az elpusztult halakat ne fogyasszák el. Arra is figyelmeztettek, hogy a közüzemi hálózatból származó víz állatok itatására sem alkalmas.

Dicsőszentmártonnak az Auchan Románia vállalat 25 ezer liter palackozott vizet adományozott, amelyet óvodáknak, családi típusú házaknak és nyugdíjasoknak osztanak ki – mondta a dicsőszentmártoni polgármester, Sorin Megheșan. Emellett az állami tartalékalapból is várnak vizet. A katasztrófavédelmi felügyelőség tartálykocsikban szállít az érintett településekre háztartási célra használható vizet.

hírösszefoglaló

Erdőtüzekkel küzd Görögország
Hírek csütörtök, 2025 július 102025 július 10, 11:37

Erdőtüzekkel küzd Görögország

Többtucatnyi erdő- és bozóttűzzel küzdenek a tűzoltók Görögország-szerte, egy Athén közelében keletkezett tüzet az éjszaka folyamán...

Erdőtüzekkel küzd Görögország
Felolvasták a bizalmatlansági indítványt a parlamentben
Hírek csütörtök, 2025 július 102025 július 10, 11:30

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt a parlamentben

Szinte üres ülésterem előtt olvasták fel az AUR által benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét. Csupán 193 törvényhozó vett...

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt a parlamentben
Elkezdik munkájukat az új alkotmánybírák
Hírek szerda, 2025 július 92025 július 9, 12:48

Elkezdik munkájukat az új alkotmánybírák

Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten. Július 12-én kezdi el a tevékenységét az...

Elkezdik munkájukat az új alkotmánybírák
Ilie Bolojan: a különnyugdíjakkal kapcsolatban is intézkednek a második csomagban
Hírek szerda, 2025 július 92025 július 9, 12:05

Ilie Bolojan: a különnyugdíjakkal kapcsolatban is intézkednek a második csomagban

A második deficitcsökkentő csomagja tartalmazni fogja a különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedést is. lie Bolojan miniszterelnök tegnap este...

Ilie Bolojan: a különnyugdíjakkal kapcsolatban is intézkednek a második csomagban
Hírek szerda, 2025 július 92025 július 9, 09:39

Folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások

Újabb tiltakozó akciókat hirdettek a szakszervezetek a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen. Minden csütörtökön délelőtt 10 és...

Folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások
Hírek szerda, 2025 július 92025 július 9, 08:29

Kedden is pusztítottak a viharok

Kolozs megyében több helyen is károkat okozott a tegnap délutáni vihar. Kolozsváron két autóra kidőlt fa zuhant, Gyalu községben kigyúlt...

Kedden is pusztítottak a viharok
Hírek kedd, 2025 július 82025 július 8, 08:34

Viharok pusztítottak a Partiumban és Bánságban

Fákat és villanyoszlopokat döntött ki, tetőket szakított le az erős szél tegnap délután a Bánság és Partium több településén,...

Viharok pusztítottak a Partiumban és Bánságban
Hírek hétfő, 2025 július 72025 július 7, 11:40

Kitart a kánikula

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga jelzésű...

Kitart a kánikula