Élő Kolozsvári Rádió

Közszolgáltatásaink helyzete a mai társadalomban

Négy interjút hoztunk a májusi Szociológus Napokról.

Közszolgáltatásaink helyzete a mai társadalomban

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 3, 14:08

A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete a KAB Szociológia és demográfia szakbizottságával együttműködésben május közepén ismét megszervezte a Szociológus Napok konferenciáját, amelynek alcíme Közszolgáltatásaink. Az állam, az egyház, a civil szféra és a piac szerepe volt.

Összeállításunkban az ez alkalomból készült interjúk hangzanak el. Előbb Lorenzovici László orvos, közgazdász, tanácsadó Méltányosság a romániai egészségügyi rendszerben, az otthoni beteggondozás helyzete címmel tartott előadását követő nyilatkozatát hallják. Dániel Botond A szervátültetés intézményi háttere és folyamata, együttműködés és kihívások címmel tartott értekezésével kapcsolatban is sikerült elbeszélgetnünk az előadóval. A marosvásárhelyi Csata Évát is hallhatták a jelenlevők, aki a HIFA Románia Egyesület igazgatójaként beszélt a fogyatékkal élőkkel való munka hétköznapi valóságáról, majd válaszolt a Kolozsvári Rádió kérdéseire. Végül azt az interjút közvetítjük amelyet Geambasu Réka szociológussal, egyetemi oktatóval készítettünk. Az ő előadásának címe Miért intenzív ma az anyaság? volt.

 

Riporter: László Tibor

A régizene, mint kortárs művészet
Bővebben hétfő, 2026 március 232026 március 23, 06:48

A régizene, mint kortárs művészet

A Szövérdi Csilla vezette Kolozsvári Barokk Zenekar fellépése zárta az idei Bach-maratont Kolozsváron. Amint a szervezők írják: a...

A régizene, mint kortárs művészet
Mágikus történelmi utazás zenei remekművek által
Bővebben szerda, 2026 március 182026 március 18, 09:03

Mágikus történelmi utazás zenei remekművek által

A Budapesti Vonósok és a Kolozsvári Magyar Opera közös koncertje mágikus történelmi utazásra hívta az érdeklődőket március 16-án. Az...

Mágikus történelmi utazás zenei remekművek által
Újabb kutatások a magyar forradalom és szabadságharc történetéről
Bővebben hétfő, 2026 március 162026 március 16, 09:52

Újabb kutatások a magyar forradalom és szabadságharc történetéről

A BBTE-n idén is tudományos előadásokkal emlékeztek meg az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. A március 13-i rendezvényen az...

Újabb kutatások a magyar forradalom és szabadságharc történetéről
Kamarazene az operában
Bővebben szerda, 2026 március 112026 március 11, 12:29

Kamarazene az operában

Kamarazene az operában címmel a kolozsvári Bánffy Miklós Operastúdió adott otthont annak a hangversenynek, amelyet a Kolozsvári Állami...

Kamarazene az operában
Bővebben hétfő, 2026 március 92026 március 9, 10:30

A román-magyar közigazdasági szótár szerepe és szükségessége

A 2004-es kiadású Magyar-román közigazgatási szótár digitalizálását és kiegészítését vállalta a MÚRE és az Anyanyelvápolók...

A román-magyar közigazdasági szótár szerepe és szükségessége
Bővebben kedd, 2026 március 32026 március 3, 12:51

A közszolgálati televíziózás szolgálatában

A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron sorozatának február 26-án este megtartott évadnyitó rendezvényének meghívottai Orbán S....

A közszolgálati televíziózás szolgálatában
Bővebben hétfő, 2026 március 22026 március 2, 14:21

Gondolatok a reformkori Erdély egy kevéssé ismert, sokoldalú személyiségéről

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület február 24-én megemlékezést szervezett Debreczeni Márton bányamérnök, költő halálának 175. évfordulója...

Gondolatok a reformkori Erdély egy kevéssé ismert, sokoldalú személyiségéről
Bővebben csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól