Élő Kolozsvári Rádió

Végleges eredmények: Nicușor Dan az új államfő

Sok külföldi politikus is gratulált már neki.

Végleges eredmények: Nicușor Dan az új államfő

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 19, 08:16

Az Állandó Választási Hatóság oldalán elérhető végleges adatok szerint Nicusor Dan bukaresti főpolgármester, független jelölt a szavazatok 53,6 százalékával megnyerte az államfőválasztást. 6.168.642-en voksoltak rá; ellenfele, George Simion AUR-os jelölt 5.339.053 szavazatot kapott, 46,4 százalékot. A részvétel 64,72 százalékos volt.

George Simion az éjszaka folyamán közzétett videójában elismerte vereségét az elnökválasztás második fordulójában, és gratulált Nicusor Dannak. Megköszönte a rá leadott több, mint ötmillió szavazatot, és azt mondta, reméli, „korrekt módon” képviselte a rá voksolókat.

Nicusor Dant Bukarestben ünneplő tömeg fogadta azután, hogy matematikailag már megnyerte az államfőválasztást. Ez a ti győzelmetek – ezzel indította beszédét. „Sose feledjétek el azt az erőt, amelyet az elmúlt hetekben felmutattatok. Kampányoltatok, néha gyűlölethullámokkal kellett szembenéznetek, de folytattátok” – mondta.

Azoknak is üzent, akik ma, vagy a választás első fordulójában másra szavaztak: „politikai opcióktól függetlenül fel kell építenünk egy országot”, a diaszpórával együtt is. Utóbbiaknak is megköszönte a részvételt, függetlenül attól, hogy kire adták le voksukat.
„Higgyünk továbbra is Romániában, és folytassuk a munkát!” – zárta beszédét Nicusor Dan.

A hazai politikusok közül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Marcel Ciolacu PSD-elnök és Ilie Bolojan ügyvivő államfő is gratulált Nicușor Dannak. Külföldről eddig a többi között Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Maia Sandu moldovai államfő, Emmanuel Macron francia elnök, Donald Tusk lengyel és Pedro Sanchez spanyol kormányfő gratulált a megválasztott elnöknek.

hírszerk. 

Etichete:
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Vezető kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Vezető hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Vezető hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Német turistákkal Magyarországon
Vezető péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Vezető péntek, 2026 február 202026 február 20, 11:47

Jobb felkészülten félni, mint spontánul megijedni

Alapkategória, szinte már nyomasztóan refrénszerű fogalom a biztonságpolitika. Münchenben a napokban zárult az a 3 napos nívós nemzetközi...

Jobb felkészülten félni, mint spontánul megijedni
Vezető csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Vezető csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 11:44

Félúton, félmegoldásokkal, de lépéskényszerben

Hosszasan tanulunk koalíciósan viselkedni, fontos az árnyalt és mérsékelt szemlélet a közigazgatás átszabásakor, elakadt a spórlás, de...

Félúton, félmegoldásokkal, de lépéskényszerben
Vezető csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 09:04

„Tizenkét fokot tudunk tartani, az elviselhető”

Lassan négy éve zajlik az orosz-ukrán háború. Kijev lakosainak mindennapjai egyszerre szólnak a túlélésről és a normalitás...

„Tizenkét fokot tudunk tartani, az elviselhető”