Élő Kolozsvári Rádió

Ünnep a 300 éves piarista templomban – a közösség és a kommunikáció helye

Szentmisével, körmenettel és zenés szentségimádással ünnepelték a kolozsvári piarista templom felszentelésének kerek évfordulóját.

Ünnep a 300 éves piarista templomban – a közösség és a kommunikáció helye
Foto: Cziple Hanna-Gerda/romkat.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 14, 12:44

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú temploma 1718 és 1724 között épült; korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként működik. Az istenházát 300 évvel ezelőtt, 1725. május 13-án szentelte fel Antalfi János erdélyi püspök a Szentháromság tiszteletére.

A keddi szentmise nyitányaként megemlékeztek a templom kriptájában nyugvó papokról, szerzetesekről, a templom jótevőiről, majd hálát adtak az elmúlt három évszázadért, és áldást kértek a jelenre és a következő időszakra.

Összeállításunkban Molnár Lehel piarista szerzetessel, egyetemi lelkésszel és a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) egyik lelkes tagjával, Ilyés Gyopárral beszélgetünk. Részletek hangzanak el Ruzitska Györgynek F-dúr miséjéből, amelyet a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő zeneiskola diákkórusa szólaltatott meg Kállay Miklós Tünde vezényletével és a diáktanács közreműködésével; orgonán kísért: Csengeri Zsuzsa.

Ilyés Gyopár, aki jelenleg harmadéves néprajzos és másodéves a digitális média szakon, elmondása szerint nagyon sokat köszönhet a piarista templomnak és Molnár Lehelnek is. Az egyetemi lelkész úgy fogalmazott: a piarista templom a közösség és a kommunikáció helye, ezt hordozza a templom története és jellege is. Az sem véletlen, hogy a KEL is otthonra talált itt, elvégre a templom már a kezdetektől fogva bekapcsolódott az ifjúság nevelésébe.

Ferencz Zsolt összeállítása

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit