Élő Kolozsvári Rádió

A jegybank a valutatartalékok egytizedét is elkölthette az euróárfolyam stabilizálására

Erre jutottak az Erste elemzői.

A jegybank a valutatartalékok egytizedét is elkölthette az euróárfolyam stabilizálására

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 13, 14:47

Hatmilliárd eurót költhetett a Romána Nemzeti Bank az euróárfolyam stabilizálására.

A jegybank valutatartalékának 10%-ába kerülhetett, de sikerült megelőzni, hogy túlzottan megugorjon az árfolyam – ez az osztrák Erste Bank tanulmányának a következtetése.

Március végén a jegybank devizatartalékának az értéke kb. 62 milliárd euró volt.

Az euró hivatalos árfolyama május 6-án ugrott meg, átlépve az 5 lejes lélektani határt. Két nappal később elérte az 5 lej 12 banis történelmi csúcsot, majd csökkenni kezdett, május 13-án 5 lej 09 banin állt.

Korábban olyan, banki körökből származó információ látott napvilágot, hogy a jegybank egy nap alatt 2 milliárdot költött azért, hogy ne szabaduljon el az euró árfolyama.

A Román Nemzeti Bank nem tájékoztatott arról, hogy milyen intézkedéseket hozott az euró árfolyamának stabilizálására. A bank annyit közölt csak, hogy egy ideje nagy nyomás alatt van az árfolyam, több tőke távozik az országból, mint amennyi érkezik.

 

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi