Élő Kolozsvári Rádió

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból

Ha elfogadják a javaslatát, lemond a kormányfői tisztségről.

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 5, 18:10

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére, jómaga pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.

A PSD országos politikai tanácsa 17 óra óta ülésezik, hogy megvitassa az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredményeit. Az ülést a PSD központi székházában tartják, itt nyilatkozott a pártelnök az egyeztetés előtt.

Ciolacu leszögezte, a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció két céllal jött létre a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése és a parlamenti választások után: az egyik az volt, hogy közösen alakítsanak kormányt, amelyiknek a parlamenti választásokon legjobban teljesítő PSD adja a miniszterelnökét, a másik pedig hogy közös jelöltet állítsanak, aki elnyeri az államfői tisztséget.

A közös jelölt, Crin Antonescu nem jutott be a választás második fordulójába, így a koalíciós megállapodás egyik célja nem teljesült – szögezte le. ‘Ma javaslatot teszek a párttársaimnak a koalícióból való kilépésre. Ha ezt megszavazzák, természetesen lemondok a miniszterelnöki tisztségről’ – fogalmazott.

Agerpres

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi