Élő Kolozsvári Rádió

Szélütés és szívelégtelenség okozta Ferenc pápa halálát

Ferenc pápa rövid végrendeletét is közzétette a Vatikán.

Szélütés és szívelégtelenség okozta Ferenc pápa halálát
Foto: Vatican News

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 22, 09:20

Szélütés és szívelégtelenség okozta a 88 éves Ferenc pápa halálát – áll a halotti bizonyítványban, amelyet hétfőn tettek közzé.

A dokumentum szerint, amelyet a Vatikán hozott nyilvánosságra, a pápa halála előtt, hétfőn kora reggel kómába esett. A Vatikán azt is nyilvánosságra hozta, hogy az egyházfő cukorbetegségben is szenvedett.

Az Andrea Arcangeli professzor, a Vatikán egészségügyi és higiéniai főosztályának igazgatója által aláírt dokumentum említést tesz a pápa egyéb egészségügyi problémáiról is.

Ferenc pápa rövid végrendeletében, amelyet a Vatikán tett közzé, úgy rendelkezett, hogy a római Santa Maria Maggiore pápai bazilika padozatában helyezzék végső nyugalomra, síremlék nélkül, mindössze nevének latin nyelvű feliratával: Franciscus.

„Mindig is Urunk anyjának, Szűz Máriának szenteltem papi és püspöki szolgálatomat. Ezért azt kérem, hogy földi maradványom a feltámadás napját várva a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában nyugodjék” – írta a pápa. „Az kívánom, hogy utolsó földi utam ebben az ősi Mária-szentélyben végződjék, ahová rendszerint imádkozni jártam apostoli látogatásaim előtt és után, hogy megosszam Szűz Máriával szándékomat és megköszönjem békés anyai figyelmét”.

mti

Etichete:
Lekapcsolták a nők fotóit tudtuk nélkül használó oldalt, de a trauma marad
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 15:52

Lekapcsolták a nők fotóit tudtuk nélkül használó oldalt, de a trauma marad

Évekig működött egy online platform, amelyre nők ezreinek a fotóit töltötték fel és szexuális tartalomként kezelték, az áldozatok tudta...

Lekapcsolták a nők fotóit tudtuk nélkül használó oldalt, de a trauma marad
Eszkalációtól félnek a Közel-Keleten
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 15:15

Eszkalációtól félnek a Közel-Keleten

Izrael légicsapásokat mért Iránra ma hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A hadsereg közlése szerint Izrael...

Eszkalációtól félnek a Közel-Keleten
Együtt a Gemmáért – a közösség segítségét kérik
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 15:10

Együtt a Gemmáért – a közösség segítségét kérik

Korántsem egyszerű jelenleg Romániában szociális vállalkozásokat működtetni – mondja Daray Attila, a marosvásárhelyi Gemma Book Café...

Együtt a Gemmáért – a közösség segítségét kérik
Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 13:52

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt

A Kis-Küküllőn mérhető sókoncentráció-növekedés folyamatosan halad a folyás irányába, igaz, csökkenő intenzitással – jelentette...

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:15

Nem terveznek, de minden napjuk egy győzelem

11 évesen vendégvesével és májjal éli a kiskamaszok izgalmas, dinamikus életét. A nyarat kedveli, meg a pizzát… és suliba is...

Nem terveznek, de minden napjuk egy győzelem
Vezető péntek, 2025 június 132025 június 13, 08:20

Izrael megtámadta Iránt

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti...

Izrael megtámadta Iránt
Vezető csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 16:33

Napok óta bevándorlóellenes és rasszista zavargások zajlanak Észak-Írországban

Napok óta zavargások vannak több észak-írországi településen, miután a nyilvánosságban megjelent a hír, hogy két romániai tinédzsert a...

Napok óta bevándorlóellenes és rasszista zavargások zajlanak Észak-Írországban