Élő Kolozsvári Rádió

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A fogyasztás is csökkent.

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 18, 07:20

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban – derül ki a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet legfrissebb jelentéséből.

Románia 187 ezer hektárnyi szőlőültetvényével a nyolcadik legnagyobb szőlőtermő területtel rendelkező ország a világon, olyan országokat utasítva maga mögé, mint Portugália, Chile vagy Ausztrália. Románia ugyanakkor azon kevés európai országok közé tartozik, amelyeknek tavaly nőtt a szőlőtermő területe 2023-hoz képest (Romániában 0,1 százalékkal) – ismertette az adatokat csütörtöki közleményében a Nemzeti Szőlészeti és Borászati Hivatal.

A romániai borfogyasztás 11,4 százalékkal 3 millió hektoliterre csökkent tavaly, de így is 4 százalékkal meghaladta az elmúlt öt év átlagát, ami a Nemzeti Szőlészeti és Borászati Hivatal szerint a hazai piac viszonylagos ellenálló képességét jelzi a gazdasági és inflációs nyomás közepette.

A világ vezető bortermelője továbbra is Olaszország (44,1 millió hl), amelyet Franciaország (36,1 millió hl, 23,5 százalékos csökkenés) és Spanyolország (31 millió hl) követ.

Agerpres

Etichete:
Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 18:10

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére,...

Marcel Ciolacu javasolja, hogy a PSD lépjen ki a kormánykoalícióból
Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 11:50

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről

Elena Lasconi hétfőn bejelentette, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről. Közleménye szerint a...

Elena Lasconi lemondott az USR elnöki tisztségéről
Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Hírek hétfő, 2025 május 52025 május 5, 09:24

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára

Erős protestszavazatot láttunk, és elsősorban a diaszpóra fordította át a választási eredményt – vélekedett az államfőválasztás...

Kelemen Hunor: George Simion győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára
Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 21:41

Első nyilatkozatok urnazárás után

Reagáltak az államfőjelöltek az urnazárás utáni exit pollok előrevetítéseire. George Simion, az AUR jelöltje előre rögzített...

Első nyilatkozatok urnazárás után
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA