Élő Kolozsvári Rádió

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Mutatjuk a programot.

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 8, 09:51

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és gyerekfoglalkozásokkal, őstermelőkkel és helyi kézművesekkel várják az érdeklődőket.

A vásáron 27, kolozsvári és Kolozsvár-környéki őstermelő, valamint egyedi termékeket készítő kézműves kínálja majd portékáját. A vásár első 30 látogatója 10%-os vásárlási kedvezményt kap, valamint minden résztvevőnek ajándék teával vagy limonádéval kedveskednek a szervezők.

A gyerekprogramok 10:30-tól kezdődnek, ekkor bábszínházi előadásra várják a legkisebbeket: a kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulás Tarkabarka állatkert (r.: Rumi László) című produkciójára.

12 és 17 óra között – szintén a Planetárium Kávéházban és a Planetárium Kids szervezésében – a legkisebbeket játszósarok várja, 14 és 17 óra között pedig húsvéti tojásírással készülnek a szervezők. Az érdeklődők vigyenek magukkal főtt vagy kifújt tojásokat, minden más eszközt és szükséges hozzávalót pedig a helyszínen biztosítanak. A gyerekprogramokra ingyenes a belépés.

A Húsvéti Vásár záróeseményeként, 20 órától Bertóti Johanna és Páll András zenés-verses műsorára kerül sor. A Betűk mögött, sorok között címet viselő ÉN-koncertre a belépő 25 lejbe kerül. Az előadás szorosan kapcsolódik az április 11-i magyar költészet napjához is: az ÉN-duó koncertjén megzenésített verseket adnak elő, többféle zenei formában.

közlemény

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Hírek péntek, 2025 október 102025 október 10, 09:42

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú

Túlvan a második sikeres műtéten az a 12 éves gyermek, akit néhány napja egy sportautó gázolt el a járdán a Petőfi utcában,...

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Hírek csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 09:03

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász

Két év háború után Izrael és a palesztin Hamász ma reggel megállapodott a gázai tűzszünetről, amely Donald Trump „tartós” béke...

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek szerda, 2025 október 82025 október 8, 10:45

Vihar söpört át az ország déli részén

Tizenhat megyét és a fővárost is érintette az éjjel az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar. A...

Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 14:03

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt

A várható heves esőzések miatt nem lesz tanítás szerdán a Konstanca, Ialomița és Călărași megyei iskolákban – idézi az oktatási...

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 09:04

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt

Feljelentést tesz az RMDSZ a székely zászlókat letépő Kolozsvári Universitatea szurkolói ellen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor...

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 14:38

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után

A kolozsvári Báthory István Líceum Szülői Szövetsége ma nyílt levelet iktatott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál, amelyben sürgős...

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 12:06

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét

A kormány által tegnap jóváhagyott, a lakosság védelmi felkészítésére irányuló tervezet új formában nyújt lehetőséget azoknak, akik...

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét