Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Elfogadták az idei költségvetést.

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 28, 08:09

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A büdzsé a tavalyi évhez képest 4,42%-kal nőtt; az európai uniós alapokból származó források a teljes összegnek több, mint felét teszik ki. Emellett 10%-kal emelkednek a vissza nem térítendő támogatások értéke, és idén ismét meghirdetik a részvételi költségvetést.

Oláh Emese alpolgármester kiemelte: a költségvetés olyan projekteket is tartalmaz, mint a Pákei Lajos-emlékszobor, a Malomárok felújítása a Rózsák parkja környékén, vagy új szociális lakások építése. Emellett sor kerül a Báthory István Elméleti Líceum épületének korszerűsítésére is, aminek munkálatai hamarosan elkezdődnek. A bölcsődei, óvodai és iskolai helyek számának növeléséhez ezért idén is finanszírozzák a Vasutaspark utcai, a kerekdombi és Békás negyedi tanintézmények építését.

2025-ben folytatódnak a nagyberuházások, többek között a körgyűrű, a borháncsi fejlesztések, a Garibaldi híd felújítása. A szociális programok és projektek között szerepel a Bácsi úton épülő idősotthon és a szociális ételjegyek finanszírozása.

közlemény

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi