Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Kiss Olivérrel Szíriában, ahol ismét ropogtak a fegyverek

A közismert világutazóval, aki néhány napja tért vissza eddigi legveszélyesebb útjáról, Mihály István beszélgetett.

Sajtóklub: Kiss Olivérrel Szíriában, ahol ismét ropogtak a fegyverek
2025 március 25, 12:03

Kiss Olivér kolozsvári világutazó újságíró, a Szabadság napilap szerkesztője március 5-én újabb veszélyes útra vállalkozott, s a tervezettnél öt nappal korábban, március 11-én tért vissza a még mindig/már megint puskaporos hordónak számító Szíriából. Mint az alábbi két damaszkuszi fotójából is kiderül, ezúttal igencsak veszélyes helyzetbe keveredett, és szó szerint menekülnie kellett Szíriából.

Elsősorban damaszkuszi élményeiről beszélgettünk a március 24-i Sajtóklubban. Kitértünk a szíriai nők helyzetére, szó esett az ország lakosságának mintegy tíz százalékát kitevő keresztényekről (Olivér a damaszkuszi katolikus templomba is eljutott), egy börtönlátogatásról, a zavaros és ellentmondásos politikai és katonai helyzetről, a damaszkuszi vendéglők kínálatáról, és arról, mit tudnak Szíriában rólunk, (romániai) magyarokról.

Olivér azt is elárulta, hogy Szíriában milliomos lett, s ehhez mindössze száz dollárra volt szüksége.

A lejátszóra kattintva a hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Sajtóklub: elektromos autó – áramvonalas tévút vagy a zöld jövő záloga?
Sajtóklub kedd, 2025 április 292025 április 29, 12:03

Sajtóklub: elektromos autó – áramvonalas tévút vagy a zöld jövő záloga?

Egyesek szerint az elektromos autók „globálisan” többet szennyeznek, mint akár a dízelüzeműek. Mi az igazság? Beláthatunk-e az...

Sajtóklub: elektromos autó – áramvonalas tévút vagy a zöld jövő záloga?
Sajtóklub: Jókai, az újságíró-sajtócézár, aki saját gúnyrajzaival illusztrálta cikkeit
Sajtóklub hétfő, 2025 április 142025 április 14, 19:42

Sajtóklub: Jókai, az újságíró-sajtócézár, aki saját gúnyrajzaival illusztrálta cikkeit

Monstanság vita folyik arról, kell-e még tanítani Jókait az iskolában. Mert úgymond már ósdi, a mai gyerekek nem értik, nehéz olvasmány....

Sajtóklub: Jókai, az újságíró-sajtócézár, aki saját gúnyrajzaival illusztrálta cikkeit
Sajtóklub: Roma kisebbség Romániában – azt sem tudjuk, hányan vannak
Sajtóklub kedd, 2025 április 82025 április 8, 13:15

Sajtóklub: Roma kisebbség Romániában – azt sem tudjuk, hányan vannak

Hányan is vannak Romániában? A legutóbbi (2021-es) népszámlálás hivatalos adatai szerint 569.477 személy vallotta magát romának (tíz...

Sajtóklub: Roma kisebbség Romániában – azt sem tudjuk, hányan vannak
Sajtóklub: Szimuláció, deepfake, virtuális valóság
Sajtóklub kedd, 2025 április 12025 április 1, 11:58

Sajtóklub: Szimuláció, deepfake, virtuális valóság

Olyan világban élünk, amelyben a valóság képeit mindinkább felváltja a képek valósága. Ez komoly veszélyekkel jár, amelyekkel csak most...

Sajtóklub: Szimuláció, deepfake, virtuális valóság
Sajtóklub kedd, 2025 március 42025 március 4, 11:16

Sajtóklub: „Nincs tudatom, s nem vagyok digitális istenség”

Ilyen még nem volt a Sajtóklub történetében: vendégem, beszélgetőtársam ezúttal maga a mesterséges intelligencia volt. Kiderült, mit tud...

Sajtóklub: „Nincs tudatom, s nem vagyok digitális istenség”
Sajtóklub kedd, 2025 február 252025 február 25, 13:31

Sajtóklub: Mire (nem) jó a mesterséges intelligencia?

Elképesztő, hogy az utóbbi években mennyi sületlenséget, valótlanságot összehordott a média a mesterséges intelligenciáról, Open...

Sajtóklub: Mire (nem) jó a mesterséges intelligencia?
Sajtóklub kedd, 2025 február 182025 február 18, 12:31

Sajtóklub: Elhallgatott az Ér Hangja

Ismét szegényebb lett a romániai magyar média. Több mint tíz éves működés után pénzhiány miatt megszűnt Érmelléken a székelyhídi...

Sajtóklub: Elhallgatott az Ér Hangja
Sajtóklub kedd, 2025 február 112025 február 11, 14:05

Sajtóklub: Civilek a pályán, vagy (még mindig csak) a cserepadon?

Miért nem akar / nem tud a kolozsvári (erdélyi, romániai) lakos öntudatos civil, a demokrácia lehetőségeivel élő, aktív polgár lenni, 35...

Sajtóklub: Civilek a pályán, vagy (még mindig csak) a cserepadon?