Élő Kolozsvári Rádió

Hogyan készülnek az idei választásokra?

Az online térben folyó kampány ellenőrzésére is munkacsoportot hoznak létre.

Hogyan készülnek az idei választásokra?
Foto: Grigore Popescu/Agerpres

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 19, 17:00

Ilie Bolojan ügyvivő elnök az államfőválasztás megszervezésének logisztikai elemeit vitatta meg hétfőn az illetékes intézmények képviselőivel – közölte a találkozó után az elnöki hivatal, hozzátéve, hogy az előkészületek országon belül és kívül is az ütemterv szerint haladnak. Az elnöki hivatal közleménye szerint a cél az intézmények megerősítése annak érdekében, hogy a választási jogszabályokat az online környezetben is hatékonyan lehessen alkalmazni. Ehhez az illetékes intézmények szoros együttműködésére és koordinálására van szükség.

Külföldön a szavazóhelyiségek azonosítása zajlik, a hatóságok ugyanis fontosnak tartják, hogy ugyanannyi szavazóhelyiséget tudjanak kialakítani külföldön, mint az előző választásokon. Kihívást jelent a szervezés Lengyelországban és Portugáliában, ahol a romániai elnökválasztás második fordulójának napján belső választásokat is tartanak.

Döntés született arról is, hogy az online térben folyó választási kampány ellenőrzésére és az illegális tartalmak kiszűrésére munkacsoportot hoz létre az Állandó Választási Hatóság, a Központi Választási Iroda, az Országos Audiovizuális Tanács és az országos távközlési hatóság.

A konzultáción részt vett Marcel Ciolacu miniszterelnök is.

A májusi államfőválasztás zavartalan lebonyolításának a tétjéről Cseke Péter belpolitikai szakújságíróval beszélgetett Orbán Szabolcs.

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 15:54

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására

Terítéken a parlamentben az elektromos rollerek használatának szabályozása. A szenátusban és a képviselőházban több tervezet található,...

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 13:44

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére

A családon belüli erőszak áldozatai számára alakul központ Kolozsváron. A Kolozs megyei tanács egy ingatlant bocsátott a projekt...

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája