Élő Kolozsvári Rádió

In memoriam gróf Bánffy Katalin

Az erdélyi Versailles-ként emlegetett bonchidai Bánffy-kastély tulajdonosától, gróf Bánffy Katalin emlékét idéztük Hegedüs Csillával.

In memoriam gróf Bánffy Katalin

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 20, 12:14

„Életem egyik legmeghatározóbb személyisége volt Bánffy Katalin” – nyilatkozta rádiónknak Hegedüs Csilla, a bonchidai Bánffy-kastély felújításán és újraélesztésén dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, a 101. életévében, múlt héten elhunyt grófnő, memoáríró, Bánffy Miklós lánya „a második világháború végén úgy ment el innen, mint az egyik leggazdagabb, ha nem a leggazdagabb erdélyi magyar arisztokrata család örököse, és aztán 180 fokot fordult vele a világ: Marokkóban, tulajdonképpen ismeretlen emberként kellett újrakezdenie az életét. Hozzájárulása az erdélyi magyarság helyzetének megismertetéséhez óriási. Nem tudok sok olyan erdélyi magyar szerzőről, akinek a műveit húsz nyelvre lefordították volna…”

Hegedüs Csilla úgy fogalmazott: „Bonchidát nemcsak a falak jelentik, mert Bonchida egy szellemiség, amit Bánffy Miklós teremtett ott meg, amit Bánffy Katalin igyekezett a munkája során továbbvinni, és hála Istennek, ezt sikerül a családdal közösen, partnerségben folytatni”. Hegedüs Csillát előbb a több mint húsz éve tartó közös történetük kezdeteiről kérdeztük.

Az évek során különböző dokumentumfilmek készültek, amelyekben az erdélyi Versailles-t és Bánffy Katalin személyiségét hozták közelebb a nagyközönséghez, így például a Kőbe faragott szemtanú 1993-ban, Maksay Ágnes és Marius Tabacu rendezésében, vagy éppen Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című film, Szederkényi Olga rendezésében. Tavaly decemberben, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának szervezésében mutatták be a Művész moziban televíziós kolléganőnk, Spitzer Judit portréfilmjét, az Erdélytől Marokkóig című alkotást, amely itt nézhető meg.

Spitzer Judit a vetítés előtt a Hangoló vendége volt, akkor arról is mesélt, hogy milyen utakon-módokon fogott hozzá a filmkészítéshez – avagy: hogyan szeretett bele ebbe a projektbe, egyúttal mondhatni Bánffy Katalinba is.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés