Élő Kolozsvári Rádió

UNITER-jelölt egy kolozsvári és egy szatmári magyar előadás is

Rendezők, színészek, díszlettervezők között is vannak magyar jelöltek.

UNITER-jelölt egy kolozsvári és egy szatmári magyar előadás is
Foto: A III. Richárd Szatmárnémetiben. Jäger Tibor/Harag György társulat.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 19, 12:05

Szatmárnémeti és kolozsvári magyar produkciót is jelölt az elmúlt év legjobb színházi előadásának járó díjra a Román Színházi Szövetség (UNITER). A legjobb férfi főszereplőnek járó díjért Nagy Csongor Zsolt és Pálffy Tibor is versenyben van.

Az UNITER honlapján ismertette a 2024-es évre szóló jelöléseket. A legtöbb jelölést a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadása kapta, mely a legjobb előadásnak járó díjért is versenyben van. A Vecsei H. Miklós fordítása alapján a tavalyi év utolsó előadásaként színpadra állított Shakespeare-drámát Albu István rendezte. Az előadást a legjobb rendezésért járó díjra is jelölték.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház A félreértés című előadása is esélyes lett a legjobb előadásnak járó díjra. Albert Camus drámáját Mihai Maniutiu rendezte. A kolozsvári produkcióért Adrian Damian díszlettervező és Luiza Enescu jelmeztervező is közös jelölést kapott a díszlet kategóriában. Márton Erikát a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Liliom című előadásának díszletéért jelölték.

A szatmárnémeti III. Richárd a legjobb férfi főszereplőnek járó UNITER-díjért is versenyben van a címszerepet alakító Nagy Csongor Zsolt révén. Ebben a kategóriában Pálffy Tibort is jelölték a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A vihar című előadásában, Prospero szerepében nyújtott színészi teljesítményéért. A vihart a legjobb fénytechnika kategóriában is jelölték UNITER-díjra Baumgartner Sándor munkájának elismeréseként.

A legjobb zene és hangtechnika kategóriában Boros Csaba is esélyes a díjra a galaci Fani Tardani Drámai Színház Az éj királynője (Regina noptii) című előadásáért. A legjobb koreográfia kategóriában Györfi Csabát is jelölték a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese Suttogások és sikolyok című produkciójáért.

A 33. UNITER-gálát és -díjátadót május 26-án tartják a craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban.

mti

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre