Adjatok Daniel Davidnak egy láncfűrészt! És korlátlan benzint!
Kell menni előre! Kell hagyni a siránkozókat, hogy siránkozzanak! Végre valaki a gyerekeink érdekét veszi figyelembe, amikor hozzányúl az oktatási rendszerhez.
Valami elkezdett mocorogni Bukarestben. A választási kampányban sokat hallottunk arról, hogy az állam túl nagy, túl sok a közalkalmazott, csökkenteni kell az állam működéséhez és fenntartásához szükséges anyagi kereteket. Az igazság az, hogy ez mind jól hangzik, viszont nem igazán hittem abban, hogy valaha ez meg is valósul. És nem elsősorban azért, mert a politikai vezetők ne akarnák, hanem azért, mert az állami struktúráknak irtózatosan nagy a tehetetlensége és az ellenálló képessége. Valahogy úgy képzelem el, mint egy óceánjáró megállítását. Hiába nyomja meg a kapitány a féket, az még sokáig fog menni előre. Mifelénk pedig az a szokás, hogy a kapitányokat állandóan cserélgetik, mire a fékezésnek meglenne az eredménye, addig jön egy másik, és úgy dönt, hogy tulajdonképpen kanyarodni kéne, ehhez pedig újra gyorsítani kell. Az egész hóbelevánc pedig áll egy helyben.
Na, de ahogy mondtam, ez alkalommal valami tényleg mozgolódik. Kevesebb minisztérium, kevesebb államtitkár, kevesebb alprefektus, kevesebb alkalmazott a Parlament két házában, és több megyei tanácsnál. A bejelentések szerint a folyamat megy tovább, hiszen megszűnnek egyes országos ügynökségek, másokat összevonnak, ugyanakkor decentralizálnak különböző hatásköröket, ami oda vezethet, hogy a helyi és a megyei önkormányzatok hatékonyabban, tehát olcsóbban végzik el ugyanazt a feladatot.
Ebben az egész folyamatban engem az oktatási rendszert illető változások érdekelnek leginkább. Két kisiskolás gyerekem van, a családunk mindennapi életén megtapasztalom, hogy milyen az, amikor 5 óra suliban töltött idő után még jön 1-2 óra házifeladatozás. Vagyis milyen az, amikor 8 és 10 éves gyerekek naponta 6-7 órát foglalkoznak iskolához kötődő dolgokkal. És nagyon jól tudom, hogy ez mind rosszabb és rosszabb lesz, hiszen hetedik osztályban az egyik nap 8-tól 4-ig ülnek az iskolában, és csak azután jön a házizás. Meg a magánórák. Borzalom. Egyszerűen borzalom.
Bizakodásra ad okot, hogy Daniel David tanügyminiszter elővette az élesen vágó bicskáját, és bejelentette a tanórák számának csökkentését. Persze rögtön jött a felháborodás. Emlékeznek ugye, amit az elején mondtam: a nagy rendszereknek, és ilyen az oktatás is, óriási a tehetetlensége és az ellenálló-képessége. Mi az, hogy egyes osztályokban nem lesz kötelező a történelem? Atyaúristen, hát mikor tanulnak a dák kontinuitásról, vagy arról, hogy ki volt itt először? Vagy mi az, hogy nem lesz latin óra? És akkor hol tanulják meg, hogy aquila non capit muscas? Vagy mi az, hogy 11. és 12. osztályban nem kötelező tantárgy a matek? Hol a repülősó? Hiszen ebben az esetben nem fognak tudni deriválni, integrálni, sőt: a mátrixról azt hiszik, hogy egy film!
Na, kérem szépen. Főbenjáró bűn a gyerekeket kicsinálni azért, mert okos emberek képtelenek felfogni, vagy elfogadni, hogy a közoktatás nem a csúcsok neveléséről kell szóljon, hanem a köz oktatásáról. A tömegekről. Mert hiába van osztályonként egy éltanuló, aki keni, vágja, ott van még 20-25 gyerek, aki belefullad a sok órába, a sok tananyagba. Aki túléli valahogy a 13 iskolai évet, és semmit, de semmit nem tud. Sem a tananyagot, sem különböző készségeket. Igenis vágni kell. Csökkenteni kell a tantárgyak számát, az órák számát, a tananyag mennyiségét. Adjatok Daniel Davidnak egy láncfűrészt és korlátlan mennyiségű benzint, nehogy beletörjön a bicskája a rendszer ellenállásába. Kell menni előre! Kell hagyni a siránkozókat, hogy siránkozzanak! Végre valaki a gyerekeink érdekét veszi figyelembe, amikor hozzányúl az oktatási rendszerhez.
