Élő Kolozsvári Rádió

Demeter Arnold: „nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, csak az illatához”

Egy Csíkszentkirályon élő, első kötetének megjelenése előtt álló fiatal költővel beszélgettünk a magyar kultúra napja apropóján.

Demeter Arnold

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 22, 12:06

Demeter Arnold 1998-ban született Csíkszeredában. Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron végezte, a BBTE Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának kommunikáció és közkapcsolatok szakán, majd ott is mesterizett. Az Erdélyi Hagyományok Háza munkatársaként dolgozik kulturális szervezőként, és a versírás is különösen fontos részét képezi az életének.

2023-ban a Székelyföld folyóirat Szabó Gyula Emlékdíjában részesült, tavaly pedig felkerült a Petri-díj hosszúlistájára. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének, versei különböző erdélyi és magyarországi folyóiratokban, portálokon jelentek meg – a Látóban, a Székelyföldben, a Helikonban, a Népszavában, a Műhely folyóiratban, a Kalligramban, a Parnasszusban, a Pannon Tükörben, az Újváradon, a SZIFONline oldalán, a kulter.hu-n, a tiszatajonline.hu-n és máshol.

Firka műhely címmel – Kassay Annával közösen – tavaly irodalmi műhelyt indítottak középiskolások és egyetemisták számára Csíkszeredában, ez a program idén is folytatódik.

Kolozsváron is ismerhetik az irodalom iránt érdeklődők: tavaly áprilisban a Bréda Kör vendége volt, majd novemberben a Hervay Klubban lehetett vele találkozni. Jelenleg első kötetén dolgozik.

„Az ember, ha valamit alkot, akkor szereti azt másoknak is megmutatni, szereti, hogyha felfigyelnek rá. De azt gondolom, hogy nem a babérkoszorúhoz kell ragaszkodni, hanem csak az illatához, és az folyamatosan viszi magával az embert” –

mondja Demeter Arnold, a magyar kultúra napja jegyében eddigi pályájának alakulásáról, tapasztalatairól, benyomásairól, jelenlegi trendekről is beszélgettünk.

Január 23-án, csütörtökön délután 5 órától ismét lesz Firka műhely Csíkszeredában, a Zengő térben – ha olvassák ezt középiskolások vagy egyetemisták a közelből, térjenek be bátran!

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit