Élő Kolozsvári Rádió

Reakciók Crin Antonescu jelölésének felfüggesztésére

Ilie Bolojan szerint mielőbb ki kell tűzni az államfőválasztás időpontját, Nicusor Dan szerint vannak ennél sürgősebb teendők.

Reakciók Crin Antonescu jelölésének felfüggesztésére

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 6, 12:33

A Nemzeti Liberális Párt szemszögéből Crin Antonescu a koalíció jelöltje az államfőválasztásra, és mihelyt a kormány leszögezi a választások időpontját, összehívják a PNL országos tanácsát ennek megerősítésére – jelentette ki Ilie Bolojan, az alakulat ügyvivő elnöke.

A politikus emlékeztetett: a koalíciós megállapodás szerint Crin Antonescu lesz a közös államfőjelölt, és a pártoknak belső fórumaikban jóvá kell hagyniuk ezt a jelölést. Ezért az alakulat azonnal összehívja az országos tanácsát Crin Antonescu jelölésének megerősítésére, mihelyt a kormány leszögezi az elnökválasztás dátumát. Ennek Ilie Bolojan szerint a héten meg kell történnie.

„Ha azt akarjuk, hogy még húsvét előtt lejárjon a választás, a második fordulót virágvasárnap előtt, tehát április 6-án meg kell szervezni, az elsőt pedig március 23-án. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormánynak a héten kötelező módon le kell szögeznie az időpontot, mert nagyon szorít az idő”.

Az elnökválasztás új időpontjának leszögezésénél fontosabb részleteiben tisztázni, hogy miért érvénytelenítették a novemberi fordulót – nyilatkozta Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester és független államfőjelölt. A politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a véleménye Crin Antonescu és Ilie Bolojan azon kijelentéseiről, miszerint mielőbb ki kell tűzni az államfőválasztás időpontját, azt válaszolta: nem ért egyet sem Crin Antonescu, sem Ilie Bolojan, sem Kelemen Hunor véleményével. Szerinte az új időpont leszögezésénél fontosabb tisztázni, hogy miért érvénytelenítették az elnökválasztást, mert az állampolgároknak, mielőtt újra szavazni mennek, meg kell győződniük arról, hogy az intézkedés helyes volt – mondta a főpolgármester. Nicuşor Dan szerint ezt egyelőre nem lehet tudni, és azt sem, hogy az állam intézményei, beleértve az elnöki hivatalt, mikor fogják tisztázni a kérdést.

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke tegnap azt mondta, hogy Crin Antonescu bejelentése, miszerint felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást, azt mutatja, hogy Romániát régi vágású, kis tétben gondolkodó politikusok vezetik. Facebook-bejegyzésében rámutat, ezek az kis tétben gondolkodó politikusok nem tudják, mihez kezdjenek, miután „mindenféle kétes megállapodásokat kötöttek”. Emlékeztetett, hogy a tárgyalóasztalnál őt is megpróbálták valamiképpen rávenni annak aláírására, hogy nem fogja többé jelöltetni magát az államfőválasztáson. Lasconi szerint Marcel Ciolacu és „védelmezője”, Klaus Iohannis, „már egy ideje játszadozik a romániai demokráciával” – fogalmazott a politikus.

Agerpres-összefoglaló

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt