Élő Kolozsvári Rádió

Crin Antonescu: mielőbb meg kell szervezni az elnökválasztást

A koalíció közös államfőjelöltje "mindent felvállal, amit 25 éves politikai pályafutása során tett".

Crin Antonescu

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 23, 18:24

Meghatározó fontosságú, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszervezzék az államelnök-választást – jelentette ki hétfőn az új kormánykoalíciót alkotó pártok közös államfőjelöltje.

Crin Antonescut arról kérdezték a Digi 24 televízió egyik műsorában, hogy indokoltnak tartaná-e Klaus Iohannis államfő lemondását, mely esetben Ilie Bolojan szenátusi elnök venné át a helyét ideiglenes jelleggel.

A koalíciós pártok közös jelöltje válaszában rámutatott, már a november 24-i első elnökválasztási forduló eredményének érvénytelenítése után kijelentette, hogy a román társadalom jelenlegi problémájának nagyságrendjét tekintve másodlagos fontosságú az a tény, hogy Klaus Iohannis tisztségben marad még két-három hónapig. „Ez nem egy döntő fontosságú dolog, nem forgatja fel a társadalmat” – fogalmazott. Hozzátette azonban, „nem lenne rossz”, ha megállapodnának abban, hogy a szenátus elnöke – jelen esetben Ilie Bolojan – vegye át ideiglenesen az államfői tisztséget, mert „ezzel megszűnne a társadalomban jelenleg fennálló egyik nyomás”. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartja, hogy a politikai élet visszatérjen a normális kerékvágásba, és a lehető legrövidebb időn belül kiírják az elnökválasztást, amellyel lezárulna „ez a rendkívül viharos és drámai választási év”.

Crin Antonescu kijelentette, választási programját a politikai pályafutása során vallott eszmékre építi. Meglátása szerint az elnökválasztás kimenetele 95 százalékban a választópolgárok döntésén múlik, a polgármesterek, a pártok vagy az influenszerek esetleges ajánlásai ezt aligha tudják befolyásolni.

Azt mondta, hogy mindent felvállal, amit 25 éves politikai pályafutása során tett, beleértve a Szociálliberális Szövetség (USL) megalakítását vagy Traian Băsescu államfő tisztségből való felfüggesztését 2012-ben, amikor néhány hónapig ideiglenes államfő volt.

Azt is hangsúlyozta, hogy az államelnöki tisztségért való indulását nem jómaga kezdeményezte vagy szorgalmazta, a koalíciós pártok vezetőinek kérésére vállalta a jelöltséget. „Magam is úgy gondolom, hogy nagyon bonyolult politikai helyzetben vagyunk, ezért elfogadtam a felkérést” – szögezte le.

Rámutatott arra is, hogy az aktív politizálástól való visszavonulásáról is maga döntött közel tíz évvel ezelőtt, mert akkor úgy érezte, hogy mindent végigvitt, ami számára érdekesnek tűnt a politikai pályán. „Nagyon átlátható módon léptem ki a politikából, nem állt semmiféle homályos, kétes dolog e döntésem mögött. (…) Nem hiányzott a politika. Érdekelt, de nem hiányzott. Ha visszatérek, azt azért teszem, mert rendkívüli helyzetben vagyunk, amit szerintem kevesen sejthettek volna fél évvel ezelőtt, vagy akár egy-két hónappal ezelőtt. Ez egy nehéz, kritikus helyzet” – fogalmazott.

Agerpres

Etichete:
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt