Élő Kolozsvári Rádió

Könyves kalandozások a magyar történelem és kultúra útvesztőiben

A Bővebben műsorában ezúttal a közelmúltban megjelent, a kolozsvári- erdélyi és az egyetemes magyar történelem és kultúrtörténet fontos témáit feldolgozó könyveket ismerhetnek meg, egyenesen az Adventi Könyvvásárról.

Könyves kalandozások a magyar történelem és kultúra útvesztőiben
Foto: Szentes Zágon

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 18, 12:06

– László Miklós és Nagy Béla: KOLOZSVART Szobrok és emlékművek Kolozsváron című nemrég megjelent, a Művelődés kiadó által piacra dobott kötetét mutatta be Kolozsi Tibor szobrászművész, a könyv két szerzője jelenlétében. A Kolozsvári Adventi Könyvvásár keretében lezajlott vetítettképes könyvbemutató helyszíne a kolozsvári Hagyományok Háza volt. A házigazda szerepét Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke vállalta magára. Az eseményt követően kértük mikrofon elé a szerzőket.

Az Iskola Alapítvány Kiadó és a Kárpátok Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület közös gondozásában jelent meg a Szent László koronája című kötet amelyet szintén a Kolozsvári Hagyományok Háza dísztermében mutattak be a 16. Adventi Könyvvásár keretében. Ezt Kollár Tibor, a könyv szerkesztője ismertette.

– A Művelődés kiadó további két új könyvét is megismerhettük az Adventi Könyvvásár eseményei során. Hory András Belmagyar utca 47 című önéletrajzi írása a 19-20 század fordulójának kolozsvári hétköznapjaiba enged betekintést a szerző gyermek- és kora ifjúkori emlékeinek tükrében. Az A Királyi Művészet Szolgálatában című kötet a kolozsvári Unió páholy 1886-1936 közötti dokumentumainak kiadásával vezeti be az olvasót a város szabadkőműves mozgalmának egy fontos korszakába. A kettős könyvbemutató házigazdája Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke volt. Ez alkalomból dr. Gaal György irodalom és helytörténész beszélt az új kiadványokról.

– A szerző jelenlétében a Kolozsvár Társaság Tar Károly kolozsvári születésű költő, közíró három nemrég született könyvét vitte közönség elé. A 2024-ben megjelent Minden más mese című kötetet a könyv szerkesztője, Tar Károlyné József Magdolna nyelvész, szerkesztő ismertette, aki a szerző eddig immár több mint 50 kötetet számláló életművéról is beszélt. A meghívottakkal Szabó Zsolt beszélgetett el.

Riporter: László Tibor

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva című eseménysor alkalmából készített interjúsorozatunk a Magyari Tivadar szociológussal...

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Bővebben csütörtök, 2026 április 232026 április 23, 11:38

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost

A 19. századi Kolozsvár kincsteremtő polgárairól beszélgettek kedden este az EME székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében, ahol...

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Bővebben szerda, 2026 április 222026 április 22, 08:31

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Helikon és a Napsugár, valamint a Szivárvány gyereklapok, illetve a...

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben péntek, 2026 április 172026 április 17, 12:17

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen

Demeter János egyéni természetfotó-kiállítását nyitották meg a héten az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A...

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben kedd, 2026 április 72026 április 7, 16:14

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében

Kortárs dalestre került sor hétvégén a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új épületének amfiteátrumában, ahol Oksana Robert-Lee...

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében
Bővebben péntek, 2026 április 32026 április 3, 10:02

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete

Utazás, felfedezés, ínyencmesterség, kultúra lesznek a jelszavai annak a Kolozsváron a Horea út 5. szám alatt megnyílt szalonnak, amelyet...

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete
Bővebben csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 10:22

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében

A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adott otthont a Médiaszolgáltatások és akadálymentesítés digitális környezetben –...

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében
Bővebben szerda, 2026 április 12026 április 1, 12:44

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében

A Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának idei konferenciáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem...

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében