Élő Kolozsvári Rádió

Călin Georgescu elment szavazni

Georgescu követelte a szavazóhelyiségek megnyitását, mondván: „a szavazólapok már ki vannak nyomtatva”, és „a románok szavazni akarnak”.

Călin Georgescu elment szavazni
Foto: Silviu Matei/Agerpres

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 8, 09:32

Călin Georgescu vasárnap reggel megjelent a mogoșoaiai szavazókörzetnél, ahol támogatóinak egy csoportja várta. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztásokat, Georgescu követelte a szavazóhelyiségek megnyitását, mondván: „a szavazólapok már ki vannak nyomtatva”, és „a románok szavazni akarnak”.

Támogatói tucatjai gyűltek össze a helyszínen, miután Georgescu már szombat este bejelentette, hogy vasárnap reggel 8 órakor megjelenik a szavazókörzetben. „Virágokkal és imával érkeztem” – nyilatkozta a helyszínen. „Ma van az Alkotmány napja, de Romániában már semmi sem alkotmányos. Ez egy megemlékezés pillanata, nem kényszerítek senkit semmire. Ma kellett volna megtartani az elnökválasztások második fordulóját, de ezt a szavazást eltörölték, ezzel együtt a szabadságunkat is” – fogalmazott a Hotnews tudósítása szerint.

Amikor egy újságíró arról kérdezte, hogy Oroszország fenyegetést jelent-e Románia számára, Georgescu így válaszolt: „Senki sem jelent fenyegetést Románia számára.” Hozzátette, hogy szerinte a második fordulót azért állították le, mert „a diaszpórában több mint 80%-os támogatottságot” mért nála. Emellett kijelentette, hogy a NATO egy védelmi szervezet, és „jó, hogy a NATO tagjai vagyunk, amíg az egy védelmi szervezet marad. Az én stratégiám a béke stratégiája.”

Eközben szombaton az ügyészek elrendelték öt gyanúsított hatósági felügyelet alá helyezését az online térben elkövetett bűncselekmények ügyében. Az ügyészség a rendőrséggel közösen kilenc helyszínen végzett házkutatásokat szombaton az ország több településén, miután a gyanú szerint különböző közösségi médiaplatformokon a felhasználókat erőszakra, gyűlőletre és más bűncselekmények elkövetésére bujtották fel bizonyos személyek ellen az etnikai hovatartozásuk, szexuális irányultságuk vagy politikai véleményük miatt. Ezek a bűncselekmények a romániai elnökválasztáshoz kapcsolódnak – közölte a legfőbb ügyészség az Agerpres szerint.

A közlemény szerint a házkutatások közösségimédia-platformokon elkövetett törvénysértésekkel kapcsolatosak. Utóbbiak két kategóriába sorolhatók: valamely elnökjelölt vagy szimpatizánsai elleni erőszakra buzdító üzenetek, valamint a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő koncepciókat vagy tanokat, például etnikai, faji vagy vallási alapon történő gyűlöletkeltést és erőszakot népszerűsítő üzenetek.

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt