Élő Kolozsvári Rádió

Kik voltak a vasgárdisták és miket követtek el?

Murádin János Kristóf történésszel tekintettük át a két világháború közti korszak egyik legjelentősebb szélsőjobboldali mozgalmát, amelynek nyomai tulajdonképpen sose tűntek el a közéletből.

Kik voltak a vasgárdisták és miket követtek el?
Foto: Wikimedia Commons

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 3, 16:37

Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezér emlékére emelt keresztnél tartottak megemlékezést és misét Tâncăbeşti községben.

A Bukaresti Érsekség fegyelmi vizsgálatot indított a misét celebráló pap ellen, a rendőrség pedig nyomoz néhány személy után, akik a megemlékezésen részt vettek. A 2002-ben kiadott 31-es számú kormányrendelet alapján folyik a vizsgálat, amely szerint bűnvádi eljárás indul a fasiszta, vasgárdista, rasszista, xenofób szervezetek illetve a háborús bűnösök, tömeggyilkosok személyi kultuszát propagálók ellen.

Mára már nagyrészt feledésbe merült, hogy mit is fed a vasgárdista, legionarista mozgalom, hogy kik voltak és mit követtek el a történelem során. Murádin János Kristóf történész, egyetemi oktató beszélt erről rádiónknak.

„A Vasgárda lényegében a történelmi román jobboldalnak a legmarkánsabb megnyilvánulása. Igazság szerint a két világháború közti korszak egyik legjelentősebb szélsőjobboldali mozgalma, akár az egész balkáni régiót és Délkelet-Európát is figyelembe véve. Azt mondhatjuk, hogy igazság szerint egy antiszemita, tehát zsidóellenes és magyarellenes, sovén, ugyanakkor természetesen antikommunista, sőt cigányellenes mozgalom is a Vasgárda, tehát minden olyan szélsőjobbos vonulatot magába foglal, ami egyáltalán jelképezheti ezt a politikai irányultságot”
– foglalta össze a történész.

A paramilitáris szervezet mintának az olasz fasizmust, a Benito Mussolini-féle fasiszta diktatúrát, annak a karlendítéses római köszöntési módját használta, a légionáriusok is egymás közt így köszöntötték egymást. Az 1933-as hitleri hatalomátvétel után a náci ideológia, a náci világnézet volt óriási hatással a mozgalomra, amelynek a vezetője egyébként nem is román, hanem egy bukovinai lengyel édesapától és egy német édesanyától származott, Corneliu Zelea Codreanu, akinek az eredeti neve Zelinszkij volt, amit aztán nem szívesen hangoztattak, tekintettel a lengyel felmenőkre – magyarázta Murádin. A vasgárdisták megfélemlítő, paramilitáris akciókat hajtottak végre a nyílt utcán, embereket bántalmaztak, zsidókat, kommunistákat, sőt magyarokat, székelyeket agyba-főbe vertek.

A történész elmondta, tulajdonképpen sose tűntek el a közéletből a vasgárdisták. A kommunista időszakban is a Securitate berkeiben tovább gyűrűzött a mozgalom, tulajdonképpen olyan verőlegényekből és utcai randalírozásra alkalmas figurákból állt, akiket az új kommunista rendszer is szívesen, főleg az első években a hatalomátvétel idején, a második világháborút követő időszakban szívesen alkalmazott. A ’89 utáni helyzetben ismét nyíltan színre léptek, és lényegében betagolódnak ma már egy olyan legálisnak is nevezhető politikai keretbe, ami nekik lehetőséget nyújt abban, hogy működjenek – mondta Murádin János Kristóf. A történész veszélyesnek tartja, hogy ez így van: ugyanúgy, ahogy a két világháború között a nagy gazdasági világválság idején Románia nagyon destabilizálódott, ugyanezt a veszélyt most is képviseli a szélsőjobboldal, és erre való hivatkozás. A Vasgárdára való hivatkozás tulajdonképpen az örökség továbbélését jelenti, ami ijesztő egy olyan országban, ami mégiscsak egy európai uniós tagállam, ami mégiscsak egy NATO-tagállam és a schengeni övezet várományosa – mondta a szakember.

Forrai Szerénke interjúja

A hideg miatt növekedhet a földgázimport, de a fogyasztói árak nem változnak
Napirend kedd, 2026 január 202026 január 20, 17:37

A hideg miatt növekedhet a földgázimport, de a fogyasztói árak nem változnak

Országunkban a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgázkitermelés és a tartalékok kitárolási...

A hideg miatt növekedhet a földgázimport, de a fogyasztói árak nem változnak
„Mosolygós embert nem nagyon látunk”
Napirend kedd, 2026 január 202026 január 20, 17:30

„Mosolygós embert nem nagyon látunk”

A romániai gazdák követelik az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás hatályba lépésének elhalasztását...

„Mosolygós embert nem nagyon látunk”
Mire lesz jó, ha csatlakozunk az OECD-hez?
Napirend kedd, 2026 január 202026 január 20, 14:50

Mire lesz jó, ha csatlakozunk az OECD-hez?

Románia számára stratégiai jelentőségű cél a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez való csatlakozás –...

Mire lesz jó, ha csatlakozunk az OECD-hez?
Alapjaiban változhat meg a bérezés átláthatósága
Napirend hétfő, 2026 január 192026 január 19, 16:42

Alapjaiban változhat meg a bérezés átláthatósága

Alapjaiban megváltozhat a bérezés átláthatósága Romániában 2026 júniusától – írja a Transtelex. Az új uniós irányelv alapján a...

Alapjaiban változhat meg a bérezés átláthatósága
Napirend hétfő, 2026 január 192026 január 19, 15:44

Doktori iskola indítására készül a Sapientia EMTE

Idén lesz 25 éves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A felsőoktatási intézmény több szakmai rendezvénnyel is készül ez...

Doktori iskola indítására készül a Sapientia EMTE
Napirend péntek, 2026 január 162026 január 16, 17:22

A katasztrófavédelem megbírságolta a BBTE-t

A kolozsvári tűzoltóság a Comitetul Studentilor szervezet bejelentése nyomán megbírságolta Babes-Bolyai Tudományegyetemet. Ez nem az egyetem...

A katasztrófavédelem megbírságolta a BBTE-t
Napirend péntek, 2026 január 162026 január 16, 16:14

Új bölcsődét adták át Kisbácsban

Gyerekek műsorával avatták fel az új kisbácsi bölcsődét, amely 40 férőhellyel rendelkezik. Az intézmény lehetőséget ad a Kisbácsban...

Új bölcsődét adták át Kisbácsban
Napirend péntek, 2026 január 162026 január 16, 15:26

„Az online élt életnek offline következményei vannak!”

Légy tudatos! Az online élt életnek offline következményei vannak! szlogennel az Országos Közegészségügyi Intézet és a megyei...

„Az online élt életnek offline következményei vannak!”