Élő Kolozsvári Rádió

Törökfürdőben jártunk, izgalmakban bővelkedő élettörténetet is találtunk

Kikapcsolódást és testi-lelki feltöltődést kínál a Hunsicham, amelynek egyik különlegességét mi is kipróbáltuk.

2024 november 30, 08:56

Hajnal Attila

Többen is visszaigazolták már, hogy a Hunsicham Kolozsvár egyik ékköve, egy valóságos gyöngyszem: itt ugyanis minden megvan, ami szükséges, hogy a betérőt királyi módon lehessen kényeztetni. Hajnal Attila, a tájainkon ritkaságszámba menő törökfürdő (hammam) megálmodója és kivitelezője azt is mondja: ez nem egy tömegsport, inkább azt szeretné, hogy aki a küszöböt átlépi, azt érezze, hogy egy másik világba lépett át.

A tervezést valóban az 1001 éjszaka történetei ihlették – erről mi magunk is meggyőződhettünk, amikor Monostor negyedi birodalmában meglátogattuk a sepsiszentgyörgyi születésű Hajnal Attilát, a beszélgetés mellett pedig a szolgáltatások egyikét is kipróbáltuk. Ez sem véletlen, hiszen – amint azt vendéglátónk is megjegyezte – vannak dolgok, amelyekről már-már fölösleges beszélni, a legjobb az, ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg.

Élményekben, kalandos helyzetekben bővelkedő gyermek- és fiatalkoráról mesélve Hajnal Attila néhai nagyapjáról is szót ejtett – akivel a csínytevésben pajtások is voltak –, s mint kiderült, az ő személye is meghatározta unokájának útjait.

S hogy milyen élményekkel, érzésekkel gazdagodtunk a hagyományos törökfürdőben? Tényleg nem simogatás volt, de megérte!

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés