Élő Kolozsvári Rádió

100 éve született Gábos Zoltán, az erdélyi magyar fizika kiemelkedő kutatója

Számára a fizika tanítása nem puszta hivatás, hanem elhivatottság és szenvedély volt, amely generációk egészét indította el a tudományos pályán.

100 éve született Gábos Zoltán, az erdélyi magyar fizika kiemelkedő kutatója

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 november 19, 12:32

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Fizika Kara közösen emlékezett meg Gábos Zoltán professzorról, az erdélyi magyar fizika kiemelkedő kutatójáról születésének 100. évfordulóján. Az eseményre pénteken került sor a BBTE Fizika Karán. A konferencia a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának részeként zajlott le.

Gábos Zoltán 1924. október 24-én született Bánffyhunyadon; életét és munkásságát a fizika oktatásának és kutatásának szentelte. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd 1949-ben doktori fokozatot, később a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzoraként tevékenykedett. Szakterülete az elméleti fizika volt, kutatásai az általános relativitáselmélet, az elemi részecskefizika és a termodinamika területeit érintették. Eredményei nemzetközi szinten is elismertek, különösen a forgó égitestek gravitációs kölcsönhatásairól szóló munkái. Oktatói tevékenysége nemcsak kiemelkedő szaktudásán, hanem szenvedélyén és odaadásán is alapult. Tiszteletben tartotta diákjait, és meggyőződése volt, hogy a tanítás nemcsak tudásátadás, hanem közös felfedezés is. Számára a fizika tanítása nem puszta hivatás, hanem elhivatottság és szenvedély volt, amely generációk egészét indította el a tudományos pályán.

Az emlékkonferencián Nagy László fizikus, a BBTE joktatója ismertette Gábos Zoltán életpályáját és munkásságának legkiemelkedőbb eredményeit. Az előadók között pedig ott volt Trócsányi Zoltán akadémiai díjas magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója, az MTA-DE Részecskefizikai Kutatócsoport csoportvezetője aki Hol tart a részecskefizika 2024-ben? címmel tartott előadást, és Harkó Tibor a BBTE Fizika Kara Csillag Intézet vezető kutatója, aki a kozmológia tudományának titkaiba nyújtott betekintést.

Az előadásokat követően beszélgettünk mindhármójukkal.

Riporter: László Tibor

Etichete:
Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Bővebben kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:52

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián

A Bolyai Társaság és a BBTE közös szervezésében tizennegyedik alkalommal került sor az Interdiszciplináris Párbeszéd elnevezésű...

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Bővebben hétfő, 2026 június 222026 június 22, 13:03

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya 2026. június 11-én szervezte meg a XIII. erdélyi...

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:32

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi...

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben péntek, 2026 június 52026 június 5, 09:31

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron

A kolozsvári Klausen Consort énekegyüttes szerda este a Pietati evangélikus-lutheránus templomban tartott hangversenyén egy igazi zenei...

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 08:36

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében

A kolozsvári Jobbágy/Ariesului utcai Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom az egyházi és szociális szolgálat...

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Bővebben csütörtök, 2026 május 282026 május 28, 15:46

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről

A Kétféle én(ek) című tanulmánykötetet mutatták be Kolozsváron, amely a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából,...

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben szerda, 2026 május 272026 május 27, 12:41

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában

1920 után új korszak kezdődött a románok és magyarok közös erdélyi, bánsági és máramarosi történetében. A magyarok egy része úgy...

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Bővebben kedd, 2026 május 262026 május 26, 13:40

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése

A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya...

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése