Élő Kolozsvári Rádió

Gyönyörű dallamok és harmóniák zenéje – Puccini ötször

Öt hét, öt Puccini-opera a Kolozsvári Magyar Operában.

Gyönyörű dallamok és harmóniák zenéje – Puccini ötször
Foto: Kolozsvári Magyar Opera / Barabás Zsuzsa és Pataki Adorján a Toscában

Szerkesztő: kristalybea, 2024 november 4, 10:51

Száz évvel ezelőtt, 1924. november 29-én hunyt el Giacomo Puccini, a 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője. Ennek jegyében az alkotó öt művét tekintheti meg a közönség, mondhatni egyiket a másik után, csütörtökönként este fél 7-től a Kolozsvári Magyar Operában: november 7-én a Tosca, 14-én A fecske, 21-én a Manon Lescaut, 28-án a Bohémélet, december 5-én pedig a Pillangókisasszony kerül műsorra. Pataki Adorján tenor mind az 5 előadásban szerepel, a Pillangókisasszony mostani előadása pedig számára azért is különleges, mert kerek évfordulóhoz kapcsolódik. A magánénekes 20 éve debütált a produkcióban, és az volt az első szerepe a Kolozsvári Magyar Operában.

Őt egyébként legutóbb Bánkként láthatta-hallhatta a közönség, a Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bán címszerepében, amelynek a premierje október 31-én volt. Ettől a szereptől indítottunk Pataki Adorjánnal.

Aki beül valamelyik előadásra, az minden bizonnyal jól dönt, hiszen Puccini zenéje elsősorban a gyönyörű dallamok és harmóniák zenéje – mondja Jankó Zsolt karmester, aki november 7-én a Toscát vezényli. Azoknak is ajánlja a sorozatot, akik esetleg még nem voltak operában, azt mondja, érdemes elkezdeni egy Puccini-operával. Az ő fejében, lelkében mi mindent mozgat meg a Tosca? Jankó Zsolt karmester:

Riporter: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés