Élő Kolozsvári Rádió

Mekkora drágulások várhatók jövőre?

Egyes elemzők nagymértékű áremelkedéseket vetítenek előre, ám nem mindenki ennyire borúlátó.

Mekkora drágulások várhatók jövőre?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 23, 08:00

Az Európai Unió országai között Romániában voltak a legnagyobbak a drágulások az elmúlt hét hónapban – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből, amelyet a digi24 szemlézett.

Az infláció mértéke mérséklődött szeptemberben, de az árak így is itt emelkedtek a legtöbbet. A közgazdászok szerint azonban az infláció csökkenése nem jelent feltétlenül alacsonyabb árakat, sőt, egyes elemzők úgy vélik, hogy jövőre további drágulásokra lehet számítani.

A BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója, Rácz Béla Gergely is úgy véli, hogy valóban áremelkedés várható, de ennek mértéke nem lesz kiugróan magas, 4 százalék körüli lehet, még úgy is, hogy az új kormány megalakulása után valószínűek lehetnek az adóemelések. A közgazdászt Birtalan Albert kérdezte.

Takarékoskodunk – de eleget?
Napirend kedd, 2025 november 42025 november 4, 14:21

Takarékoskodunk – de eleget?

A romániaiak fele elismeri, hogy a pénzhez való viszonyulásban komoly generációs feszültségek léteznek – idézi a Raiffeisen Bank...

Takarékoskodunk – de eleget?
Sokan nem végzik el a kötelező gázellenőrzéseket
Napirend kedd, 2025 november 42025 november 4, 11:54

Sokan nem végzik el a kötelező gázellenőrzéseket

Az októberi bukaresti tömbházrobbanás óta a lakosság ismét jobban felfigyelt a földgázhasználattal kapcsolatos potenciális veszélyekre....

Sokan nem végzik el a kötelező gázellenőrzéseket
Egyszerűbben lehet befizetni ezentúl a bírságokat
Napirend hétfő, 2025 november 32025 november 3, 14:23

Egyszerűbben lehet befizetni ezentúl a bírságokat

Egyszerűsítette a kormány a szabálysértési pénzbírságok kifizetését a 2018/203-as törvény végrehajtási rendeletének múlt heti...

Egyszerűbben lehet befizetni ezentúl a bírságokat
Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 16:16

Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen

Romániában aggasztóan nőtt a nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok száma. Ennek megfékezésére új törvénytervezetet iktattak, amely...

Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 13:26

Mire figyeljünk a fekete pénteki akciókkor?

Romániában idén november hetedikén tartják a Black Fridayt. A vásárlók 93 százaléka ma már tudatosan tervezi meg erre a periódusra a...

Mire figyeljünk a fekete pénteki akciókkor?
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 12:15

Többet fognak költeni azok, akiknek magánegészségügyi biztosításuk van

Romániában a jövő évben költségnövekedésre számíthatunk a magánegészségügyi szektorban – derül ki egy tanácsadó cég...

Többet fognak költeni azok, akiknek magánegészségügyi biztosításuk van
Napirend csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 17:00

Házsongárdi megemlékezés népzenével, gyertyával

Kolozsváron immár harmadik éve a Házsongárdi temetőben gyertyagyújtással és népzeneszóval tartanak megemlékezést azok sírjánál, akik...

Házsongárdi megemlékezés népzenével, gyertyával
Napirend szerda, 2025 október 292025 október 29, 17:59

A befőttesüvegek is bekerülhetnek a visszaváltó rendszerbe

Nem csak a pillepalackokat lehetne majd újrahasznosítani, hanem más termékeket is egy új törvényjavaslat értelmében. A javaslatot Mircea...

A befőttesüvegek is bekerülhetnek a visszaváltó rendszerbe