Élő Kolozsvári Rádió

Egy éve tart az Izrael-Hamász háború

A tavaly október 7-i terrortámadás után elemzők úgy vélték, hogy 50 éve nem látott háború jöhet. Beigazolódott? - kérdeztük Ady András külpolitikai szakértőtől.

Egy éve tart az Izrael-Hamász háború
Foto: EPA/ABIR SULTAN (2023. október 7-i kép)

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 7, 18:46

Egy éve tart a háború Izrael és a Hamász között. A palesztin fegyveres ellenállási szervezetek, a Hamász vezetésével, tavaly október 7-én, a Szimchat Tórá zsidó ünnep reggelén indítottak váratlan, nagyszabású rajtaütést izraeli célpontok ellen.

Az izraeli erők a Gázai övezetben szárazföldi hadműveletet indítottak ezek után. Nemrég a Hezbollah is légicsapást mért Izraelre, azóta a front Libanonra is kiterjedt. Az évforduló közeledtével újabb 74 román állampolgár és elsőfokú rokonaik – többségében nők, gyermekek, betegek – hagyták el szombaton Libanont – közölte a külügyminisztérium.

Közben százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett a szabad Palesztináért és a népirtás befejezéséért. Rómában is csaknem 7 ezren gyűltek össze a palesztinok melletti szolidaritás kifejezéséért, annak ellenére, hogy az olasz hatóságok nem engedélyezték a felvonulást.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a szárazföldi offenzíva kezdete óta kétszázötven libanoni fegyverest öltek meg, Izrael kilenc katonát veszített a harcokban. A libanoni hatóságok szerint szeptember óta több mint kétezren haltak meg az izraeli műveletekben. Közlésük szerint csaknem 1 millió 200 ezer ember menekült el otthonából. Az izraeli hadsereg tovább harcol a Gázai övezetben és Libanonban, tegnap légicsapásokat hajtott végre Bejrútban és Gázában, Libanonból újabb rakéták és drónok támadták Izraelt.

A terrortámadás után elemzők úgy vélték, hogy 50 éve nem látott háború jöhet. Beigazolódott? – kérdezte Orbán Szabolcs Ady András külpolitikai szakértőtől.

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 15:54

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására

Terítéken a parlamentben az elektromos rollerek használatának szabályozása. A szenátusban és a képviselőházban több tervezet található,...

Több tervezet is „sorban áll” a parlamentben az elektromos rollerek szabályozására
Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Napirend szerda, 2026 október 282026 október 28, 13:44

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére

A családon belüli erőszak áldozatai számára alakul központ Kolozsváron. A Kolozs megyei tanács egy ingatlant bocsátott a projekt...

Új központ lesz Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére
Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája