Élő Kolozsvári Rádió

Mennyibe kerül egy egyetemistának a lakhatás Kolozsváron?

Bentlakásokat és albérleteket is megnéztünk.

Mennyibe kerül egy egyetemistának a lakhatás Kolozsváron?
Foto: BBTE

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 20, 16:36

Nemsokára kezdődik az egyetemi év. Kolozsváron beindult a szálláskeresés.

A BBTE nagyjából 7.000 hellyel rendelkezik bentlakásaiban, a végső listákat szeptember 27-e és 29-e között teszik közzé – mondta Laura Irimies szóvivő. A műszaki egyetem két kampuszában, a Csillagvizsgáló, illetve a Marasti negyedben összesen 5.000 hallgatót tud elszállásolni, a havi díj a tavalyi marad. Az orvostudományi és gyógyszerészeti egyetem honlapján már ott a bentlakásokban való elszállásolás menetrendje, a folyamat szeptember 23-án kezdődik, az elsőéves hallgatókkal

Az árak a bentlakás kényelmi fokozatától függően nagyjából 130 és 300 RON között változnak, ami az albérletárakhoz képest, az egyetem szerint, elérhető, illetve megfizethető. Megkeresésünkre az egyetem közölte, igyekeznek lehetőséget biztosítani – az inkluzív kiválóság jegyében – minden tanulni vágyónak, akiknek korlátozottabbak az anyagi lehetőségei. A bentlakási körülményeket folyamatosan igyekeznek javítani, minden nyáron zajlanak felújítási munkálatok. Ami a versenyt illeti: a BBTE tapasztalata az, hogy a beérkezett igényeket nagyjából sikerül lefedni.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara összesen 64 hallgatónak biztosít lakhatást, ebből néhányat a jogászhallgatók számára tartanak fenn a Collegium Iuriducum szakkollégiumban. A létszám minden évben teljes. Egy, két vagy maximum három ágyas szobákat kínálnak. A megfizethetőségre is figyelnek, így a havi bérek nem haladják meg a kolozsvári piaci árakat – tudtuk meg az egyetemtől.

Bentlakási helyeket a felsoroltak mellett több egyház is biztosít Kolozsváron az egyetemisták számára.

A lakásbérlésre a diákoknak nemcsak az ingatlanközvetítőkön keresztül van lehetősége. A Felvi.ro felületen albérletek és bentlakások keresésében is segítséget kaphatnak az egyetemi hallgatók.

Sokan választják az albérleteket az egyetemi évek alatt. A nagyobb lakásokat jellemzően több diák veszi bérbe közösen, de ez így is jóval kevésbé költséghatékony megoldás a bentlakásokhoz képest. Az egyik legnagyobb kolozsvári lakásközvetítő platformon a 40 és 50 négyzetméter közötti albérletek ára átlagosan 300 és 400 euró között mozog. Elhelyezkedéstől és a lakás körülményeitől függően változnak az árak. A legolcsóbb, nem felújított, 40 és 50 négyzetméter közötti lakás a Monostor negyedben található, ennek a havi bére 270 euró. Egy kicsivel nagyobb, 50-60 négyzetméteres lakás ára már 350 és 450 euró között mozog. Aki inkább egyedül lakna az egyetemi évei alatt, annak egy garzon havi béréért már mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Kolozsváron a 20 és 30 négyzetméter közötti lakások az egyik legnagyobb közvetítő cég oldalán legkevesebb 270 euróba kerülnek. Egy komfortosabb garzon azonban több mint 300, sok esetben 400 euróba kerül egy hónapban.

Birtalan Albert összeállítása

Ismét utcára vonultak a diákok
Napirend péntek, 2025 december 122025 december 12, 15:28

Ismét utcára vonultak a diákok

Tüntettek a diákok az ország valamennyi egyetemi városában csütörtök este. Megmozdulások zajlottak a tanügyi megszorítások ellen...

Ismét utcára vonultak a diákok
Óriásit szólt a „Túszul ejtett igazságszolgáltatás”
Napirend csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 17:31

Óriásit szólt a „Túszul ejtett igazságszolgáltatás”

Országos szinten hatalmas port kavart a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje, amely a romániai igazságügyi rendszer visszaéléseit...

Óriásit szólt a „Túszul ejtett igazságszolgáltatás”
Küszöbön egy újabb salátarendelet?
Napirend csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 15:49

Küszöbön egy újabb salátarendelet?

Terítéken egy újabb salátarendelet – írja az Antena3 kormányközeli információkra hivatkozva. A rendelet előrehaladott állapotban van...

Küszöbön egy újabb salátarendelet?
Így változik az autózás január elsejétől
Napirend csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 10:48

Így változik az autózás január elsejétől

Sándor Gábor forgalombiztonsági szakértő szerint jövőre drágább lesz az autózás Romániában. A nehézgépjárművek a kilométer alapú...

Így változik az autózás január elsejétől
Napirend szerda, 2025 december 102025 december 10, 15:45

Barokk karácsony a gyalui várkastélyban

Különleges zenei élmény, karácsonyi hangulat és egy rendkívüli helyszín – Noel au Chateau címmel szerveznek koncertet a Kolozsvári...

Barokk karácsony a gyalui várkastélyban
Napirend kedd, 2025 december 92025 december 9, 17:38

Kétfordulós polgármester-választás: ki támogatná, és ki nem?

Ismét terítékre került a kétfordulós polgármester-választás témája. „Ha azt nézzük, hogy Ciucu 200 ezer szavazattal lett...

Kétfordulós polgármester-választás: ki támogatná, és ki nem?
Napirend kedd, 2025 december 92025 december 9, 14:52

Kolozs megye: Cegén is lesz SMURD-alegység

Kolozs megyében, Cegén rohammentő alegységet hoznak létre. Ez a község 5 faluját és a környező településeket szolgálja majd ki; 24...

Kolozs megye: Cegén is lesz SMURD-alegység
Napirend kedd, 2025 december 92025 december 9, 13:49

Mi a jelentősége Nicușor Dan franciaországi látogatásának?

Hivatalos látogatáson Franciaországban tartózkodik Nicușor Dan államfő. A program része több gazdasági és diplomáciai megbeszélés,...

Mi a jelentősége Nicușor Dan franciaországi látogatásának?