Élő Kolozsvári Rádió

Ismerje meg velünk a Melodyt, avagy Központi szállót!

A Sétatérben Kolozsvár egyik központi épületének történetével ismerkedünk meg, és kicsit a jövője felé is tekintünk.

Ismerje meg velünk a Melodyt, avagy Központi szállót!

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 18, 17:17

A Melody fényreklámja talán még sokaknak az emlékezetében él. Azelőtt Központi Szálloda volt, és mindenki csodájára járt, amikor néhány évtizeddel ezelőtt ezt a feliratot egy nagyon rövid időre kitakarták, láthatóvá tették a homlokzaton 1993-ban – aztán újra eltűnt újabb három évtizedre.

Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány 5,6 millió euróért vásárolta meg az ingatlant 2020-ban. 2023-ban kezdték el felújítani kívül-belül: megújult a homlokzat és a teljes tetőszerkezet is. Az egyetem néptáncoktatásának ad otthont, és ide költözött azóta az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelye is.

Az épület eredetéről nincsenek pontos adatok, de 19. századi fotók azt sugallják, hogy több épület állt a helyén. A klasszicista épület valószínűsíthetően a 19. század húszas-harmincas éveiben épült. Itt működött Kolozsvár első pénzintézete, a Kisegítő Pénztár, majd 1872-től egy vállalkozó Pannonia néven harmincszobás szállodává alakította át.

Az épület 1890-ben díszesebb külsőt kapott, elnyerve mai, historizáló formáját, és ekkor épült a saroktornya is. Az új bérlő, Nagy Gábor Központ Szállójában szállt meg 1902-ben Jókai Mór és felesége, a Mátyás-szobor leleplezésére érkezve. 1949-ben államosították, diákotthonná alakították.

Tánc az avatóünnepségen

Az egyetemi épületté előlépett korábbi szálloda történetét a Kolozsvári Magyar Napokon megismerhették azok, akik bejelentkeztek a vezetett séták valamelyikére. Ha ezekről lemaradtak, most akkor is megismerhetik az épület történetét. A Korzo Egyesület két művészettörténész munkatársával, Újvári Dorottyával és Barazsuly Viktória Adrienn-nel beszélgetünk a Melody, korábban központi Szálloda történetéről. Ami pedig a jövőjét illeti, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néptáncoktatása mellett, az Erdélyi Hagyományok Háza is tervez már -erről Tóth Kata művelődésszervező számol be.

Hallgassa meg a műsort a lejátszóra kattintva:

Szerkesztő: Rácz Éva

Képek forrása: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Sétatér: Tamási Áron nyomában
Sétatér szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 16:33

Sétatér: Tamási Áron nyomában

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kevés regény záró gondolata lett ennyire szállóigévé, mint Tamási...

Sétatér: Tamási Áron nyomában
KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sétatér csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 12:19

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt részben a Farkas utcai kihelyezett stúdióból közvetítünk. Egyes műsoraink is igazodnak ehhez ilyenkor:...

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Sétatér szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:10

Sokpilléres nyugdíj-alapozó

A politikum – a törvény alkalmazási szabályzatával jócskán megkésve – épp azon vitázik, hogy a kötelező magánnyugdíjunk havonta...

Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér szerda, 2025 április 22025 április 2, 17:09

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk

Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztorral múlt héten Kárpátalján jártunk, hogy tartós élelmiszereket és vetőmagot vigyünk a...

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér péntek, 2025 március 72025 március 7, 13:46

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?

Nem két-három éve jött létre, s főleg nem egyik napról a másikra az, amit ma mesterséges intelligenciának (rövidítve MI-nek vagy angol...

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?
Sétatér csütörtök, 2024 november 282024 november 28, 11:05

A TikTok titka?

A Sétatér e heti adásában egy korábbi műsort ajánlottunk hallgatóink figyelmébe. Egy évvel ezelőtt beszélgettünj Petki Milán...

A TikTok titka?
Sétatér hétfő, 2024 november 112024 november 11, 13:32

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói

Műsorunkba vendégszerkesztőt hívtunk: Váry-Sylvester Péter újságíró-hallgatóként készítette el az itt hallható összeállítást. Ő...

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói
Sétatér csütörtök, 2024 november 72024 november 7, 14:57

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat

Műsorainkban több rendben beszámoltunk arról, hogy megújult Szatmárnémetiben a megyei múzeum teljes történelmi kiállítása. Néhány hete...

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat