Élő Kolozsvári Rádió

Három hét múlva kezdődik a Filmtettfeszt

Nagyjátékfilmek és erdélyi alkotások is várják a nézőket.

Három hét múlva kezdődik a Filmtettfeszt

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 12, 09:58

Friss magyar nagyjátékfilmek, nemzetközi díjakat nyert rövidek, kiváló egészestés dokumentumfilmek, közönségtalálkozók és egyéb kísérőprogramok várják a 24. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle közönségét éppen három hét múlva, október 2. és 6. között Kolozsváron és további 16 erdélyi és partiumi településen.

A 24. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle nyitófilmje nagyjából egyidős a Filmtettel,

a Moszkva tér 2000-ben forgott, bemutatója 2001-ben volt, restaurálása a közelmúltban zajlott. A mára kultikussá vált, rendszerváltós vígjáték forgatókönyvét Török Ferenc írta, s ő is rendezte a filmet, amelynek története 1989 tavaszán játszódik, amikor egy érettségi előtt álló gimnazista a 18. születésnapját ünnepli. Barátaival a címbeli Moszkván találkoznak, aztán buliról bulira járnak. A ballagást később kaotikus érettségi követi.

Moszkva tér

A Moszkva teret október 2-án, szerdán, közvetlenül az este 8-kor kezdődő megnyitóünnepség végén lehet megnézni a kolozsvári Győzelem moziban. A vetítés után a film rendezője, Török Ferenc mesél majd a film forgatásának körülményeiről akkori és későbbi fogadtatásáról. A belépés ingyenes.

A közelmúlt magyar játékfilmjeit olyan alkotások képviselik,

mint a Locarnóban három díjjal elismert Fekete pont (r. Szimler Bálint), a Velencében bemutatott Január 2. (r. Szilágyi Zsófia) – mindkettőnek a Filmtettfeszten lesz a romániai premierje –, a Junior Prima-díjas Boross Martin Nyersanyag című első nagyjátékfilmje, a Mesterjátszma című, ’56-os témájú thriller, és a Fazakas-Köbli alkotópáros legújabb filmje, a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték szintén hazai premierként, fontosabb szerepeiben olyan színészlegendákkal, mint Kern András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás.

A Romániában korábban már bemutatott, most újranézhető vagy bepótolható alkotások között is van olyan, amelynek az ősbemutatója a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt: a Magyarázat mindenre (r. Reisz Gábor) című filmdráma tavaly elnyerte az Orizzonti szekció fődíját. Függetlenfilmként, szűkös költségvetéssel készült, éles és bátor hangú, optimista végkicsengésű társadalomkritika.

Fekete pont

Az Elfogy a levegő sem csupán azért figyelemre méltó, mert tavaly sikerrel szerepelt több nagy nemzetközi filmfesztiválon (torontói ősbemutatója után díjazták Varsóban, Arrasban, Thesszalonikiben és Mannheimban): rendezője, Moldovai Katalin és színészi gárdájának java része erdélyi, ráadásul egy Tordán megtörtént eset szolgál története kiindulópontjaként.

A programot három vígjáték egészíti ki: a humor (ön)iróniával és társadalomkritikával árnyalódik a Kálmán-napban (r. Hajdu Szabolcs), családi drámába van oltva a Lefkovicsék gyászolnakban (r. Breier Ádám) és romantikával keveredik a Cicaverzumban (r. Szeleczki Rozália).

Január 2.

A Filmtettfeszt helyi versenyprogramjában fiatal erdélyi alkotók mérettetnek meg egymással:

a Filmgalopp szekció 12 filmje idén Sapientiás és BBTE-s filmszakosok vizsgamunkáiból állt össze. A két blokkban műsorra kerülő válogatáson kívül a program egy további erdélyi rövidfilmes blokkot is magába foglal; utóbbi Lázár-Prezsmer Endre, Tompa Eszter, Benkő Claudia és Magyari Zsolt, valamint Visky Sámuel egy-egy közelmúltban készült rövidfilmjéből áll össze.

A belépés szokás szerint ingyenes a Filmtettfeszt szinte minden vetítési helyszínén. A filmeket eredeti nyelven, román felirattal lehet megnézni felújított mozikban vagy kultúrközpontok vetítőtermeiben.

A Filmtettfeszt 24. kiadásának teljes programja elérhetővé válik a következő hetekben a fesztivál hivatalos honlapján a filmtettfeszt.ro oldalon.

közlemény

Etichete:
Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi