Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: 70 éves lenne Vargha Jenő-László

A neves kolozsvári pszichológusra, egyetemi oktatóra, több lélektani szakkönyv szerzőjére emlékeztünk.

Vargha Jenő László

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2024 szeptember 10, 11:42

70 éve lenne Vargha Jenő-László, a neves kolozsvári klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, kutató, több lélektani szakkönyv szerzője. Rá emlékeztünk a Sajtóklubban, olyan régi interjú- és beszélgetésrészletekkel, amelyek a  halála után készített „In memoriam” műsorunkban nem hangzottak el.

Több mint tucatszor volt beszélgetőtársam a Kolozsvári Rádióban dr. Vargha Jenő-Laszló, becenevén Ente. Az utóbbi időben vált számomra is egyértelművé, milyen sokakat megérintettek, érdekeltek ezek a műsorok, hiszen 2021 decemberében bekövetkezett halála óta többen is megkerestek a Facebookon vagy telefonon, még néhány héttel ezelőtt is, hogy arról érdeklődjenek, meg lehet-e, újra lehet-e hallgatni ezeket a beszélgetéseket.

Október 7-én lenne 70 éves Vargha Jenő-László. Ez is alkalmat ad arra, hogy ismét megszólaljon régi hangfelvételekről, amelyek a halála után készített In memoriam műsorunkban nem hangzottak el.

Vargha Jenő László 2017-ben

Vargha Jenő László 2017-ben

2015 áprilisában szakmai indulásáról, első éveiről is kérdeztem, arról mesélt, hogyan lett pszichológus  és terapeuta az 1970-es évek legvégén, az 1980-as évek elején, amikor a pszichológusképzés csak „takaréklángon” működött Romániában.

Belefülelünk abba a műsorba is, amelyben a „konyhapszichológia” veszélyeiről és túlkapásairól faggattam a szakembert. A kommersz lapok, magazinok, rádió- és tévéműsorok, internetes portálok közkedvelt lélektani rovatai, felületes jótanácsai naponta megváltanak bennünket és a világot. Vajon hol ér véget a felelőtlen dilettantizmus és hol kezdődik a szakszerű tanácsadás?

Az egyik, vagy talán a legérdekesebb téma, amit körbejártunk, méghozzá háromrészes sorozatban, a hipnózis volt. Igazi szakértője volt ennek a területnek, Ion Dafinoiu professzorral közösen hosszú tudományos szakdolgozatot, tanulmánykötetet írt erről a rendkívül izgalmas, szerteágazó témakörről, amely Hipnoza clinică címmel jelent meg. A műsorra készülve ismét beleolvastam a könyvbe, amely a szakemberek számára íródott, rendkívül elvont tudományos munka, és ismét rácsodálkoztam arra, hogy Vargha Jenő-László mennyire közérthetően és mégis igényesen tudott beszélni róla a rádióban.

A lejátszóra kattintva  meghallgatható a szeptember 9-i, hétfő délutáni műsor.

Szerkesztő-műsorvezető: Mihály István

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:59

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei

Hogyan vált a 2010-es években maga a korrupcióellenes harc is korrupttá, a politikai leszámolás eszközévé Romániában, miközben az EU-t...

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei
Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 10:40

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?

Már megint a mesterséges intelligencia a témánk, de ezúttal sem öncélúan. Aligha van még egy olyan forradalmi újdonság szűk vagy tág...

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?
Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 162025 szeptember 16, 11:40

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?

Augusztusban megjelent a mesterséges intelligencia továbbfejlesztett verziója, a ChatGPT-5. Alaposan próbára tettem, kipróbáltam, mikrofonhoz...

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?
Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:47

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben

Dezinformáció az „aranykorszak” utolsó hónapjaiban és a rendszerváltás után: 35 évvel ezelőtt, 1990-ben is virágkorát élte,...

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben
Sajtóklub kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:27

Sajtóklub: MI által homályosan, de közérthetően – középhala(n)dóknak

A Sajtóklub előző kiadásában, július 7-én, folytatva egy februári beszélgetést, ismét a MI-t faggattuk, amely (vagy aki) ezúttal már a...

Sajtóklub: MI által homályosan, de közérthetően – középhala(n)dóknak
Sajtóklub kedd, 2025 július 82025 július 8, 11:04

Sajtóklub: „A világ már részben ChatGPT-vé vált”

Pár hónappal ezelőtt interjút készítettem a ChatGPT-vel. Akkor még nem tudott beszélni, a leírt válaszait valódi emberrel olvastattam fel....

Sajtóklub: „A világ már részben ChatGPT-vé vált”
Sajtóklub kedd, 2025 július 12025 július 1, 12:05

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?

Július 1-től nincs többé ársapkája az eletromos energiának Romániában. Mivel jár ez az árliberalizálás, mi várható, van/lesz-e reális...

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?
Sajtóklub kedd, 2025 június 32025 június 3, 11:28

Sajtóklub: a közösségi média (in)diszkrét bája

Átalakulóban a közösségi média, teret veszít a Facebook? Csakugyan annyira népszerű nálunk a TikTok? Hány ismeretlenes egyenlet az X (volt...

Sajtóklub: a közösségi média (in)diszkrét bája