Élő Kolozsvári Rádió

A legnagyobb kihívás a kiszolgáltatott háztartások azonosítása

Nagy-Bege Zoltán energiaszakértő szerint ettől évek óta menekül a politikum.

A legnagyobb kihívás a kiszolgáltatott háztartások azonosítása

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 6, 12:01

1373 MW új villamos energia termelő kapacitást helyeznének üzembe az év végéig.

Ez azt jelentené, hogy 2024 végére 1700 MW-tal több elektromos energia lesz a rendszerben, tehát háromszor több mint 2023-ban és harmincszor több mint két évvel ezelőtt – nyilatkozta az energiaügyi miniszter Sebastian Burduja. A Digi24 hírtelevíziónak azt is hangsúlyozta, hogy a 2025 április 1-én kivezetendő ártámogatás bekövetkeztéig megoldásokat kell találni a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók számára.

„Az első számú kihívás ezeknek a háztartásoknak a beazonosítása. Ez az amitől évek óta menekül a politikum. Sokkal egyszerűbb volt kivetni egy 68 banis ársapkát, annak függvényében, hogy egy háztartás 100 KW alatt vagy fölött fogyaszt havonta villamosenergiát” – reagált rádiónknak adott interjújában Sebastian Burduja energiaügyi miniszter nyilatkozatára, Nagy-Bege Zoltán energiaszakértő.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Napirend szerda, 2025 június 112025 június 11, 15:39

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?

Az egészségük romlásától sem félnek annyira a romániai lakosok, mint attól, hogy az ország belesodródik egy háborúba – derül ki az...

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:49

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról

Július elsejétől liberalizálják az energiapiacot. Ma jár le a szolgáltatóknak adott határidő arra, hogy közöljék ügyfeleikkel, milyen...

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:38

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Jelenleg is zajlik a nizzai ENSZ-konferencia, amelynek célja a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelme. A tegnap...

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend hétfő, 2025 június 92025 június 9, 07:26

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Tanácsnak, hogy állapítsa meg, Románia nem tett hatékony lépéseket a költségvetési hiány...

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:50

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról

Szombaton kezdődik a csíksomlyói búcsú. Mintegy 300 ezer zarándokot várnak holnap a Hármashalom-oltárhoz. Korodi Attila, Csíkszereda...

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:49

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik

Közel 124 ezer állampolgár írta alá a Declic szervezet petícióját, amelyikben független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését...

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:58

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?

Nagyon nagy a sókoncentráció a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizében, ökológiai katasztrófához is vezethet. Mircea Fechet...

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:00

Továbbra is érkeznek a támogatások Háromszékre

A nagyborosnyói lakosok körében mára már nyugodtabb a hangulat. Az árvíz által egyik leginkább sújtott háromszéki településen továbbra...

Továbbra is érkeznek a támogatások Háromszékre