Élő Kolozsvári Rádió

Tanúságtétel, amelyet Európa térképén is jegyeznek

Szombaton adták át az Europa Nostra-díjat a Szent Mihály-templomban.

Europa Nostra-díj Szent Mihály-templom
Foto: Vakarcs Loránd/KMN

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 19, 08:23

Ünnepélyes keretek között adták át a kolozsvári Szent Mihály-templom Europa Nostra-díját. A szervezet 1978 óta díjazza a műemlék-helyreállításokat.

A szombat délután tartott gálaműsoron a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt, az Europa Nostra-díjat, plakett formájában, a templom külső falán helyezték el. A rangos elismerést május végén ítélték oda a felújított Szent Mihály-templomnak, amelyen 2016 és 2022 között átfogó restaurálási munkálatokat végeztek. Az Europa Nostra-díjról döntő bizottság szerint a templomon végzett munka példaként szolgál a régióban és jól illeszkedik az Európai Unió által támogatott minőségi elvekhez is.

A templomi ünnepségen az Europa Nostra bizottság igazgatótanácsának tagja, Graham Bell beszédében kijelentette: a Kolozsvár főterén álló templom egyedülálló, és felújítása egész Európában inspiráló. A díj 40 ország elismerése, hiszen a projekt egyetemes értékek megőrzéséről szól, célja megjeleníteni a történelmi és a mai Európa közötti kapcsolatot. Mint mondta, a kolozsvári templom épülete „tanúságtétel”, számos nemzedék keze nyomát őrzi.

A Szent Mihály-templom plébánosa, László Attila beszédében úgy fogalmazott: a templom „minden múlandósága ellenére egyre inkább emlékeztet a Mindenhatóra”. Örömének adott hangot, hogy már „Európa térképén is jegyzik”. Közölte, hogy a turisták előtt megnyitott istenházát több mint 70 ezren látogatták meg, ami szavai szerint igazolja, hogy „a kemény, becsületes munkának volt értelme”.

A felújítási projektet Makay Dorottya és Maksay Ádám tervezőmérnökök ismertették a kutatói, tervezői, felújítási csapat képviseletében, aláhúzva, hogy rendkívül összetett és kihívásokkal teli munka volt, amelynek során a legkorszerűbb technológiákat ötvözték a hagyományos módszerekkel. Közölték: az Europa Nostra-díj nem csak a szakemberek munkáját ismeri el, hanem mindenkiét, aki hisz abban, hogy a kulturális örökség őrzése közös felelősség.

A templom az európai gótikus épített örökség kiemelkedő példája, az Európai Unió, a magyar és a román állam támogatásával újították fel. Építése a 14. század második felében kezdődött. Kolozsváron korábban az egykori unitárius püspöki rezidencia, a jelenleg kulturális központként működő Vallásszabadság Háza részesült Európai Örökség Díjban 2022-ben.

A Szent Mihály-templomot az Europa Nostra közönségdíjára is jelölték. Erre szeptember 22-ig lehet szavazni, a háromlépcsős, online voksolás újabb támogatáshoz juttathatja a már díjazott műemlékeket.

Birtalan Albert összeállítása

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés