Élő Kolozsvári Rádió

#főtér23 – közéleti és kulturális programok idén is a főkonzulátuson

Nemcsak az ügyintézés helyszíne a Fő tér 23-as szám alatt található magyar főkonzulátus - ezt bizonyítják a KMN-es programjaik is.

#főtér23
Foto: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2024 augusztus 16, 13:31

Idén már harmadik alkalommal szervez programokat Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napok idején. Az előző évekhez képest bővítették a programok sorát, mind számban, mind tematikában. Közéleti és kulturális programok mellett koncertekkel és filmvetítésekkel is készülnek. #főtér23 néven kell keresni a konzulátus programjait a KMN-esemény dömpingjében, és nem hiába a konzulátus címét kölcsönözték névként:

Tényleg kinyitjuk a kapuinkat” mondta Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul a reggeli Hangolóban, hiszen a rendezvény célja az is, hogy a főkonzulátus ne csak az ügyintézések helyszíne legyen. Ezekben a napokban van lehetőségünk, hogy egy kicsit mást mutassunk magunkból, a kulturális, közéleti érdeklődésünket. És talán ez ösztönözheti arra az embereket, hogy akár évközben is betérjenek, ne csak ügyintézés miatt, hanem az év közben szervezett programjaink miatt is.”

A teljes beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Hangoló hétfő, 2025 június 302025 június 30, 12:02

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”

Megszámlálhatatlanul sok élményt gyűjthettek, akik az elmúlt napokban ellátogattak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre: az írókkal,...

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Hangoló péntek, 2025 június 272025 június 27, 13:27

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!

Art Mansion – ahol az ihlet otthon van. Ezzel a címmel rendeznek „kreatív nyílt napot” június 28-án, szombaton 14 órától a...

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Hangoló kedd, 2025 június 242025 június 24, 17:51

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában

Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte a vajdahunyadit, amelyet 1409. október 18-án kelt levelében Luxemburgi Zsigmond adományozott...

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló péntek, 2025 június 202025 június 20, 18:16

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa

Olaszország és Szlovénia határán tartotta meg legutóbbi találkozóját az Európai Unióban kisebbségi és regionális nyelveken megjelenő...

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Hangoló hétfő, 2025 június 162025 június 16, 11:57

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával

Pénteken, június 13-án kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, amely kétszáznál is több...

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával