Élő Kolozsvári Rádió

Visszaszerezni a múltat – örményünnepet tartottak Kolozsváron

Örmény zene és tánc, örmény népviselet és szőnyegek, kézműves és könyves standok várták mindazokat akik az elmúlt hétvégén részt vettek a Kolozsvári Néprajzi Múzeumnak otthont adó Redut udvarán megrendezett kétnapos eseménysorozaton.

Visszaszerezni a múltat – örményünnepet tartottak Kolozsváron

Szerkesztő: kristalybea, 2024 július 18, 11:41

Az Örmény Udvar rendezvényein jelen voltak többek között a székelyudvarhelyi Simó Júlia és Kalamár György is, akik évtizedek óta szolgálják az örmény népművészet és népviselet ügyét. Ezúttal is igen szép és értékes darabokat hoztak el Kolozsvárra. Összeállításunkban kettejükkel beszélgetünk, majd Steib Annát, a Kolozsvári Örmény Egyesület alelnökét hallgatják, aki egy igen értékes régi örmény szőnyeggyűjteményt mutatott be az érdeklődőknek. A vele készült beszélgetésben erről, valamint az örmény kultúra és történelem igen gazdag és zaklatott múltjáról is szó esett. A Bővebben műsorában az Örmény Udvar rendszeresen visszatérő vendégét, Szalma László Zsolt üvegfúvó kézműves mestert is megszólaltattuk, aki e művészetbe hajló szakma iránt érzett szenvedélyéről és annak titkairól is mesélt.

A teljes műsor a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Riporter: László Tibor

Képek: László Tibor, Kalamár Gáspár Gábor

This slideshow requires JavaScript.

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva című eseménysor alkalmából készített interjúsorozatunk a Magyari Tivadar szociológussal...

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Bővebben csütörtök, 2026 április 232026 április 23, 11:38

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost

A 19. századi Kolozsvár kincsteremtő polgárairól beszélgettek kedden este az EME székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében, ahol...

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Bővebben szerda, 2026 április 222026 április 22, 08:31

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Helikon és a Napsugár, valamint a Szivárvány gyereklapok, illetve a...

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben péntek, 2026 április 172026 április 17, 12:17

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen

Demeter János egyéni természetfotó-kiállítását nyitották meg a héten az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A...

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen
Bővebben kedd, 2026 április 72026 április 7, 16:14

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében

Kortárs dalestre került sor hétvégén a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új épületének amfiteátrumában, ahol Oksana Robert-Lee...

Egy kolozsvári zeneszerző kalandozásai a költészet és a zene bűvkörében
Bővebben péntek, 2026 április 32026 április 3, 10:02

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete

Utazás, felfedezés, ínyencmesterség, kultúra lesznek a jelszavai annak a Kolozsváron a Horea út 5. szám alatt megnyílt szalonnak, amelyet...

Új helyszínnel gyarapodott Kolozsvár magyar művelődési élete
Bővebben csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 10:22

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében

A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adott otthont a Médiaszolgáltatások és akadálymentesítés digitális környezetben –...

Jogi megoldások a fogyatékossággal élők védelmében
Bővebben szerda, 2026 április 12026 április 1, 12:44

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében

A Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának idei konferenciáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem...

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében