Élő Kolozsvári Rádió

Rálőttek Donald Trumpra

Az FBI merényletkísérlet miatt nyomoz, Donald Trump a fülén sérült meg.

donald trump merényletkísérlet
Foto: Agerpres/Xinhua

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 14, 08:19

Rálőttek Donald Trump korábbi amerikai elnökre egy választási gyűlésen. A republikánus elnökjelölt a jobb fülén megsérült. Az FBI szerint merényletkísérlet miatt indult hivatalos nyomozás.

A támadás során a közönségből egy ember meghalt, egy másik válságos állapotban került kórházba. A támadót a titkosszolgálat emberei lelőtték.

At FBI a támadóról és motivációjáról egyelőre nem közölt részleteket, csupán annyit, hogy magányos elkövetőről van szó, és nem áll fenn további kockázat. A támadáshoz használt fegyverről sem közöltek még részleteket. Annyit tudni, hogy egy 20 év körüli, Pennsylvania államból, Butler megyéből származó férfiról van szó. A helyi kerületi ügyész a rendőrségi közlésre hivatkozva jelezte, hogy a támadó a választási gyűlés területén kívül tartózkodott, egy közeli épület tetején.

Donald Trumpot kimenekítették, majd kórházba vitték, ahol ellátták. Később elhagyhatta a kórházat. Ezután közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért.

A republikánus elnökjelölt a Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában részvétet nyilvánított az ellene irányuló merényletkísérletben életét vesztett ember családjának, valamint a közönség súlyos sebesülést szenvedett tagja hozzátartozóinak is. Hihetetlennek minősítette, hogy ilyen cselekmény megtörténhet az Egyesült Államokban.

„Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, amikor meghallottam süvítést és a lövések hangját, majd azonnal éreztem, ahogy a golyó felszakítja a bőrt” – fogalmazott Donald Trump.

Joe Biden amerikai államfő úgy nyilatkozott, hogy mindenkinek el kell ítélnie a történteket. Hangsúlyozta, hogy erőszaknak nincs helye Amerikában. Egyúttal köszönetet mondott a titkosszolgálat embereinek a gyors beavatkozásért. Később telefonon beszélt Donald Trumppal is.

BBC, MTI-hírösszefoglaló

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi