Élő Kolozsvári Rádió

Vissza a jelenbe: „Kovászemberek történetei” – egy 48 éves felvétel nyomában

1976. július 17-én a Ki mit tud Kalotaszegről? című vetélkedőt sugározta a Kolozsvári Rádió. 48 évvel később felkerestük a felvétel néhány szereplőjét.

vissza a jelenbe
2024 július 4, 18:54

1976-ban Ki mit tud Kalotszegről? címmel vetélkedőt tartott a Kolozsvári Rádió és a bánffyhunyadi iskola. A Vissza a jelenbe ezen epizódjában az akkor készült felvétel és visszaemlékezések segítségével próbáljuk felvázolni, hogy milyen volt diáknak lenni a hetvenes években, illetve, hogy mit jelentett és jelent ma is a „kalotaszegiség”.

1976. július 17-én a Ki mit tud Kalotaszegről? című vetélkedőt sugározta a Kolozsvári Rádió, a felvételt egy középiskolásoknak szóló verseny keretében rögzítették pár héttel korábban Bánffyhunyadon. A vetélkedőt a Kolozsvári Rádió és a bánffyhunyadi iskola tanárai közösen szervezték, három csapat vett részt rajta. A verseny lebonyolítója és a róla készülő műsor szerkesztője Muzsnay Magda. A Kolozsvári Rádió 70 éves születésnapja alkalmából arra vállalkoztunk, hogy ennek a felvételnek néhány szereplőjét keressük fel, beszélgetünk egykori diákkal, akinek idén volt a 45 éves érettségi találkozója, a verseny szervezésében résztvevő tanárok leszármazottjával, illetve a szintén közreműködő Banner Zoltán előadóművészt is sikerült megszólítanunk, hogy idézze fel emlékeit.

A verseny keretében Kalotaszeghez kötődő kérdésekre kellett a diákoknak válaszolniuk, a bemutatkozó tanulók között felfigyelhettek egy Varga Ibolya nevű fiatal hölgyre, akiről azt meséli osztálytársa, hogy már akkoriban matematika olimpiászokon vett részt. De nem csak a líceum idején érdekelték Varga Ibolyát a reáltudományok. Jelenleg is a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának oktatója. Őt otthonában, Bánffyhunyadon kerestük fel.

Búzás-Fekete Mária Bánffyhunyad alpolgármestere. Szülei mindketten az iskola tanárai voltak, édesapja Fekete Károly ugyanakkor a rádió munkatársa is volt. Nem csak a Ki mit tud Kalotaszegről? vetélkedőben segített Muzsnay Magdának és a rádiósoknak: tudósításaival rendszeresen színesítette a rádió műsorait, ugyanakkor a közösség szempontjából is fontos szerepet töltött be Kalotaszegen. Édesapjáról és iskolás éveiről is beszélgettünk a jelenlegi alpolgármesterrel.

Banner Zoltán néhány hete a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült. Művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő mind Romániában, mind Magyarországon. A díjazott számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógusokat szerkesztett, rádióban és televízióban is bemutatta, népszerűsítette Erdély 20. századi művészeti alkotásait. Banner Zoltán készségesen állt a rádió rendelkezésére, elmesélte, milyen volt, és egy verset is hallhatnak az előadásában – akkor és most.

Kattintsanak a lejátszóra, induljon az időutazás!

Szerkesztő: P. Kristály Bea, a sorozat házigazdája: Rácz Éva

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat
Sétatér csütörtök, 2024 november 72024 november 7, 14:57

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat

Műsorainkban több rendben beszámoltunk arról, hogy megújult Szatmárnémetiben a megyei múzeum teljes történelmi kiállítása. Néhány hete...

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat
Múzeumi madárcsicsergésben jártunk
Sétatér szerda, 2024 október 302024 október 30, 13:20

Múzeumi madárcsicsergésben jártunk

Interaktív lett a kiállítótér a Szatmár Megyei Múzeumban. A történelmi kiállításon nem vehetjük kézbe az ősember eszközeit, tehát...

Múzeumi madárcsicsergésben jártunk
Ahol még mindig kiék az iég: a barcasági csángók
Sétatér szerda, 2024 szeptember 252024 szeptember 25, 17:40

Ahol még mindig kiék az iég: a barcasági csángók

Amikor csángókról beszélünk, legtöbbször a moldvai magyar népcsoportra gondolunk, esetleg a gyimesiekre. Mindkét esetben vallásos katolikus...

Ahol még mindig kiék az iég: a barcasági csángók
Ismerje meg velünk a Melodyt, avagy Központi szállót!
Sétatér szerda, 2024 szeptember 182024 szeptember 18, 17:17

Ismerje meg velünk a Melodyt, avagy Központi szállót!

A Melody fényreklámja talán még sokaknak az emlékezetében él. Azelőtt Központi Szálloda volt, és mindenki csodájára járt, amikor...

Ismerje meg velünk a Melodyt, avagy Központi szállót!
Sétatér csütörtök, 2024 augusztus 292024 augusztus 29, 15:41

Tűzi kutya és tapogató: a bihari zsellérlét emlékei

Bihar megyében sokan ismerik Kéri Gáspár fogorvost, de nem mindenki a hivatásáról. Sokan ismerik arról, hogy tájházat működtet két...

Tűzi kutya és tapogató: a bihari zsellérlét emlékei
Sétatér csütörtök, 2024 augusztus 222024 augusztus 22, 12:31

Nézzen be velünk egyszerre tíz múzeumba!

A Kolozsvári Magyar Napok alatt a Farkas utca egyik állandó felhozatala a múzeumok (és egyetemek) sétánya. Hazai és külföldi intézmények...

Nézzen be velünk egyszerre tíz múzeumba!
Sétatér szerda, 2024 augusztus 72024 augusztus 7, 13:39

Kötelező a megfizethető javítás

Az uniós tagállamoknak két év áll rendelkezésükre, hogy igazodjanak az előíráshoz. Az elektronikai cikkek és elektromos háztartási...

Kötelező a megfizethető javítás
Sétatér péntek, 2024 augusztus 22024 augusztus 2, 10:06

Új otthont kell építeni Zsobokon – Ön is segíthet!

A zsoboki Bethesda gyermekotthon harminc éve jött létre. Van már olyan alkalmazottja az intézménynek, aki maga is bentlakó volt, és ma ő...

Új otthont kell építeni Zsobokon – Ön is segíthet!